LUCIFER ÉS A SÁTÁN SZÖVETSÉGE

1. Fejezet - A Sötétség Diplomáciája

A világ még aludt, amikor a pokol mélyén két alak egymással szemben ült egy fekete trónteremben. A kőfalakon végigfutó láva világította meg a terem közepét, ahol Lucifer és a Sátán összekulcsolt kézzel, halálos csendben bámulták egymást. Nem ellenségként... nem barátként... hanem két olyan erőként, akik már nem fértek el a saját birodalmukban sem.

Lucifer volt az első, aki megszólalt.
Hangja olyan volt, mintha az ezeréves templomok orgonája kifordulna saját csöveiből.

- „Testvérem... ideje kilépni a háttérből. A Föld túlságosan csendes. Túl békés. Túl unalmas. És tudod, hogy az unalom öl."

A Sátán elmosolyodott, de nem az a mosoly volt ez, amit ember látni akar. Inkább egy gondolat, ami késsel karistolja a valóságot.

- „A halandók elfelejtettek félni. Ideje emlékeztetni őket arra, mi az igazi árnyék." - mondta rekedtes, mély hangon.
- „De ehhez nem elég két bukott király."

Lucifer felállt. Szárnyai végigsöpörték a tróntermet, a láva felcsapott, mintha üdvözölné.

- „Ezért hívtam össze a Lázadás Tanácsát."

A terem sötétjéből alakok bukkantak elő:
a kapucnis, penészes köpenyű Dr. Árpád, a démonológus, aki már túl sokat látott; mögötte Mózes atya, szent könyvét úgy szorítva, mintha bármelyik pillanatban kitépné belőle a lapokat, hogy fegyverré gyúrja.

A falak megremegtek, ahogy megérkezett a két extra vendég is:
a pengeéles álomvilágok királya, Freddy Krueger, zihálva, mintha még mindig valaki álmát kergetné...
majd a csendes, lassú léptek: Michael Myers. Minden lépése tiszta gyűlölet volt.

Mózes atya egy pillanatra sem mert a két gyilkos felé nézni.

- „Ez őrültség..." - suttogta.
- „Ez forradalom." - felelte Lucifer.