Ne engedj el

Scarlett csak egy dolgot akar: eltűnni a világ szeme elől, új életet kezdeni ott, ahol senki nem ismeri, ahol nem kérdeznek, ahol nem kell válaszolnia, és ahol talán végre csend lehet körülötte és benne is. A Ravenwood High pontosan ilyennek tűnik elsőre, egy helynek, ahol beleolvadhat a tömegbe, ahol csak egy név lesz a naplóban, egy arc a sok közül, akire senki sem figyel igazán.
De egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy minden megváltozzon.
Egy véletlen baleset, egy eltévedt labda, és egy fiú, aki nem néz félre.
Alexandernek megvan a saját világa, a saját problémái, a saját harcai, és semmi oka nincs arra, hogy észrevegyen egy csendes, törékeny lányt, aki láthatatlanná akar válni, mégis valami benne marad, valami, ami nem hagyja nyugodni, ami arra készteti, hogy kérdezzen, hogy közelebb lépjen, még akkor is, amikor minden jel azt mutatja, hogy nem kellene.
Scarlett menekülne.
Alexander közeledik.
És minél közelebb kerülnek egymáshoz, annál inkább felszínre törnek azok a dolgok, amiket Scarlett mindenáron el akart temetni, mert vannak sebek, amiket nem lehet egyszerűen elrejteni, és vannak múltbeli történések, amik nem maradnak a múltban.
Mert nem minden érintés jelent biztonságot.
És nem minden törődés ártatlan.
Ahogy a határok elmosódnak, és az érzések egyre erősebbek lesznek, mindketten választás elé kerülnek: hagyják, hogy a félelem irányítson mindent, vagy megkockáztatják, hogy bíznak valakiben, amikor a bizalom eddig csak fájdalmat hozott.
De vannak történetek, amik nem szépek.
Vannak történetek, amik összetörnek.
És vannak történetek, amikben a szeretet és a fájdalom annyira összefonódik, hogy már nem lehet szétválasztani őket.
Ez egy ilyen történet.