First

A város felett elnyúló szürke alkonyatban a játszótér fényei vibrálva gyúltak ki. A levegőben különös keverék terjengett: a közelgő eső hűvös illata és az az édes görögdinnye-aroma, ami Dani vape-jéből szállt fel.

Ákos a rollerére támaszkodva állt a sötétebb sarokban, a kapucniját mélyen az arcába húzva. A szeme azonban csak egyetlen pontra fókuszált: a padon ülő Dorkára. A lány arca fehéren világított a telefonja fényében. Még nem vette észre a fiút, de Ákos már érezte azt a furcsa rándulást a mellkasában, ami minden alkalommal elfogta, ha látta őt. Ez nem csak egy sima tetszés volt. Ez valami mélyebb, ami miatt minden más - a roller, a barátok, a külvilág - csak elmosódott háttérzajjá vált.

Ákos keze a zsebében egy gyűrött papírfecnit szorongatott, rajta egy dátummal: a napéval, amikor először látta meg a lányt. Azóta minden percét hozzá igazította. Tudta, mikor ér le a játszótérre, melyik a kedvenc padja, és látta, ahogy Dorka szíve is kalapál, ha véletlenül összeér a válluk.

Egy lépést tett előre a fénybe. A roller kereke megcsikordult a kavicson. Dorka felnézett, és az ajkai önkéntelenül is mosolyra húzódtak. Ebben a pillanatban a játszótér megszűnt létezni. Nem volt többé Ketrin duzzogása, sem Dani nevetése. Csak ők ketten voltak, és az a láthatatlan szál, ami Ákost a lányhoz láncolta.

Dorka nem sejtette, hogy ez az este mindent megváltoztat. Nem tudta, hogy a rózsák, amiket holnaptól kap, nem csak virágok lesznek, hanem egy új élet jelzőkövei. Egy olyan életé, ahol ő a központ, a nap, ami körül Ákos világa kering.

Ákos mélyet szívott a hűvös levegőből, és elindult felé. A zsebében ott lapult az első szál vörös rózsa.

„Az enyém leszel" - gondolta a fiú, és a tekintete olyan intenzív volt, hogy a lány beleborzongott. - „És én soha nem engedlek el."