𝓝𝓮𝓶 𝓿𝓪𝓰𝔂 𝓪𝔃 𝓮𝓼𝓮𝓽𝓮𝓶... 𝓿𝓼𝓰𝔂 𝓶𝓮́𝓰𝓲𝓼
Nash még közelebb lépett, lassan, szinte szándékosan, mintha élvezné, ahogy Aurora hátrál előle, egy lépés... még egy... míg végül a lány háta a falnak nem ütközött, és onnantól nem volt hova mennie.
- Miért menekülsz? - kérdezte halkan.
Aurora hirtelen nem tudott megszólalni, a hang elakadt a torkán, a levegőt kapkodva vette, mintha túl kevés lenne a tér, túl sok minden történne egyszerre benne.
Nash karjai a falhoz értek, pontosan Aurora két oldala mellett, és ezzel teljesen körbezárta őt, anélkül hogy hozzáért volna... mégis minden porcikája érezte a közelségét.
Aurora szíve hevesen vert.
Túl hevesen.
Remélte, Nash nem hallja.
- Nem... nem menekülök - suttogta végül, de a hangja nem volt meggyőző.
Nash halványan elmosolyodott, közelebb hajolt, épp csak annyira, hogy a szavai a lány ajkainál érjenek célba.
- Hazudsz - mondta halkan. - A tested teljesen mást mond.
Aurora nyelt egyet, próbálta elfordítani a fejét, de a fal megállította, és Nash túl közel volt ahhoz, hogy igazán el tudjon húzódni.
- És szerinted mit mond? - kérdezte végül, kihívóbban, mint ahogy érezte magát.
Nash tekintete végigfutott rajta, lassan, szinte tapinthatóan.
- Azt... hogy nem is akarsz elmenni - felelte. - Csak azt akarod, hogy utánamegyek.
Aurora szemei egy pillanatra elkerekedtek.
- Elég nagy az egód - próbált visszavágni, de a hangja lágyabb lett a kelleténél.
Nash közelebb hajolt, most már annyira, hogy Aurora érezte a leheletét a bőrén.
- Nem egó - suttogta. - Inkább... tapasztalat.
Aurora lélegzete megakadt.
- És mit kezdesz ezzel a... tapasztalattal? - kérdezte halkan.
Nash ajkai egy hajszálnyira megálltak az övétől.
- Attól függ... - mondta lassan. - Te meddig akarsz menekülni?
Aurora szemei az övére siklottak.
És most először...
nem lépett hátra.