Mellettem a sorban

- Balra át!
A bakancsok egyszerre csattantak a betonon. Az ilyen hangot szerettem. Fegyelmet jelentett. Rendet. Azt, hogy mindenki tudja, hol a helye.
Ja, igen... még nem mutatkoztam be.
A nevem Riley Bennett. Tizennyolc éves vagyok, és katonának tanulok.
És mielőtt bárki megkérdezné:
Igen, lány vagyok.
Sok embernek ez furcsa. A legtöbben ilyenkor felhúzzák a szemöldöküket, aztán jön a kérdés:
- Katonának? Lányként?
Igen. Lányként.
Mert a lányok mitől gyengébbek?
Attól, hogy hosszabb a hajuk? Attól, hogy néha sminkelnek? Attól, hogy másképp néznek ki?
Nem.
Ugyanúgy tudunk küzdeni. Ugyanúgy tudunk kitartani. Ugyanúgy tudunk vezetni.
Én legalábbis biztosan.
Három éve vagyok a katonai akadémián. Három éve kelek hajnalban, futok addig, amíg ég a tüdőm, és edzek addig, amíg alig érzem a lábaimat.
Megérte.
Mostanra az egyik legjobb vagyok a csoportomban. A kiképzőim bíznak bennem, a többiek felnéznek rám... vagy éppen tartanak tőlem. Hamarosan pedig lehetőséget kapok arra, hogy csoportvezető legyek.
Ez az álmom.
És semmi sem állhat az utamba.
Legalábbis ezt hittem.