♠ Sarah Anderson, az új lány a környéken, aki egy kis lakásban éli mindennapjait. Nincsenek barátai, nem ismer még senkit az új lakóhelyén. Eléggé visszahúzódó személyiség, aki mindent egyedül szeret inkább csinálni, mert senkiben nem bízik meg, mert már nem egyszer árulták el őt a háta mögött. 25 évesen megtanulta, hogy mindent meg tud egyedül csinálni, csak akarat kell hozzá. A kisvárosban felvették az egyik kávézóba, ahol el is kezdett dolgozni, igaz, hogy nem kap sok pénzt, de eléldegél belőle egy darabig. Édesapja nemrég elhunyt autóbalesetben, édesanyja pedig elhagyta őt, még akkor, amikor megszületett. Apja halála után elköltözött, mivel már nem bírta abban a házban, ahol régen együtt éltek, túl nyomasztó volt számára.
♣ Jake Roy, a környék rosszfiúja, aki egy bokszoló, és mindenki ismeri őt. Minden egyes nő csorgatja utána a nyálát, így bárkit megkap, akit csak szeretne. 28 éves, de már nagyon sok nővel feküdt egy ágyba, de ő ezt így tartja rendesnek. Úgy gondolja, hogy neki a kalandok jót tesznek, és felszabadítják, emiatt nem is volt még hosszútávú kapcsolata. Illegális bokszmeccseken vesz részt, mert szüksége van a pénzre, hogy tudja fedezni édesanyja műtétjét, aki évek óta súlyos beteg. Anyja egészsége számára a legfontosabb, ezért bármit megtesz, hogy jobban legyen. Sok balhéja volt, de még máig is van, amiket általában jól tud kezelni. Minden meccsen ott van, és ő hozza el a főnyereményeket is.
All Rights Reserved