Maradj mellettem - ChanBaek

,,Azt hittem, tudom, hol húzódik a határ.
Egészen addig, amíg ő át nem lépte."

Baekhyun nem az a fiú volt, akit Chanyeol valaha is közel akart engedni magához.

Csak valaki, akivel egy fedél alatt kellett élnie. Valaki, akit el kellett viselnie a reggelizőasztalnál, az iskola folyosóin és azokban a hétköznapi pillanatokban, amelyekről egyikük sem gondolta volna, hogy egyszer jelenteni fognak valamit.

Aztán Chanyeol figyelni kezdett.

Egy félmosolyra.
Egy túl sokáig rajta maradó tekintetre.
Arra, hogy Baekhyun néha közelebb lép hozzá, máskor pedig úgy tesz, mintha észre sem venné.

És arra, hogy vannak napok, amikor egészen más embernek tűnik.

Csendesebbnek. Távolibbnak.
Mintha lenne valami, amiről nem akar beszélni.

Chanyeol eleinte nem kérdezett. Nem volt hozzá semmi köze.

Legalábbis ezt mondogatta magának minden alkalommal, amikor azon kapta magát, hogy már megint Baekhyunt figyeli.

Mikor nevet.
Mikor hallgat el.
Mikor kerüli a tekintetét, és mikor keresi éppen az övét.

Valahol az összes apró pillanat között megváltozott valami. Chanyeol már nem azt kérdezte magától, miért ilyen nehéz kiismerni Baekhyunt.

Hanem azt, miért akarja ennyire megfejteni. Miért akarja újra mosolyogni látni, amikor elkomorul és miért zavarja egyre jobban, amikor Baekhyun úgy tesz, mintha minden rendben lenne.

Talán vannak emberek, akik nem egyetlen pillanatban válnak fontossá. Csak lassan beköltöznek a hétköznapjainkba.

Leülnek velünk szemben a reggelizőasztalhoz.
Mellettünk sétálnak hazafelé.
Felidegesítenek. Megnevettetnek. Összezavarnak.

Aztán egy nap arra eszmélünk, hogy már nem tudjuk felidézni, milyen volt, amikor még nem voltak ott.

És talán az érzések is pontosan ilyenek.

Nem egyetlen pillanatban születnek.

Csak észrevétlenül gyűlnek bennünk... egészen addig, amíg már nincs hová előlük hátrálni.