Seattle mosolya

Seattle, 1991.

Az eső szinte soha nem áll el.

Graham már túl van öt sikeres könyvön, több tönkrement házasságon, éveken át tartó alkohol- és drogfüggőségen. New Yorkból érkezik Seattle-be, hogy tanítani kezdjen, és talán végre megírja azt a könyvet, amely hónapok óta egyetlen mondattal sem akar közelebb kerülni hozzá.

Aztán megismeri Sophie-t.

A huszonegy éves biszexuális chicagói lány verseket ír, imádja a zenét, és olyan dolgokat hordoz magában, amelyekről nem beszél senkinek. A családja sosem értette igazán. A barátai sem. Graham viszont érti.

Talán túlságosan is.

Ami közöttük kialakul, nem egyszerű tanár-diák kapcsolat. Nem is egyszerű barátság. És talán szerelemnek sem lehet nevezni.

Két ember találkozása, akik mindketten sérültek, csak éppen másképp.

Együtt beszélnek versekről, zenéről, alkoholról, szerelemről és arról, hogy van-e értelme továbbmenni, amikor az ember már régen elveszítette önmagát.

Graham Sophie-ban találja meg azt az ihletet, amelyet régóta keres.

Sophie pedig Graham mellett először érzi úgy, hogy valaki valóban látja őt.

De vannak kapcsolatok, amelyek nem azért születnek, hogy megmentsenek bennünket.

Hanem azért, hogy megmutassák, milyen mélyre tudunk zuhanni.

Seattle esője alatt egy különös történet kezdődik két elveszett emberről.

Egy történet versekről. Zenéről. Függőségről. Szerelemről. És arról, hogy néha a legfontosabb ember az életünkben egyben az is lehet, aki a legjobban képes összetörni bennünket.

Seattle mosolya.

1991. Seattle. Két elveszett lélek. Egy történet, ami nem érhet véget fájdalom nélkül.