A vadon szíve

A regény főhőse, Varga János a századforduló Magyarországának fojtogató nincstelenségéből és a kilátástalan adóterhek elől kényszerül arra a döntésre, hogy feladja ősi gyökereit. Miután eladja utolsó talpalatnyi földjét is, feleségével, Máriával és két kisgyermekével Péterrel és Józseffel maguk mögött hagyják a szülőfalujukat, és csatlakoznak a fiumei kikötő felé hömpölygő, bizonytalan sorsú kivándorlók tömegéhez. A tengerentúlra tartó gőzhajó zsúfolt, levegőtlen gyomrában utazva nemcsak az Atlanti-óceánt szelik át, hanem egyúttal átlépnek a megszokott, zárt paraszti világból a modern kor könyörtelen valóságába.
New Yorkba érkezve a család azonnal a korabeli Amerika legkeményebb arcával találja magát szemben. A csillogó ígéretek helyett hamarosan Pennsylvania füstös, koromfekete bányászvárosainak és acélműveinek világában kötnek ki. János a föld alatt, halálos veszélyek közepette kezdett veszélyes fizikai munkát, hogy eltartsa a családját, ám a nehéz sorsú bányászélet lassan felőrli az egészségét, és a honvágy mellett a családfenntartói becsületének morzsáit is elpusztítja. Eközben otthon, a nyomorúságos munkáslakásban Mária váratlan belső erőre talál; a helyi bevándorló közösségben dolgozva kikerül a hagyományos kiszolgáltatottságból, míg a gyerekek riasztó gyorsasággal vesztik el magyar gyökereiket, felvéve az új világ ritmusát.
A történet csúcspontját egy drámai bányabaleset hozza el, amely végképp a szakadék szélére sodorja a családot. Jánosnak szembe kell néznie azzal, hogy a régi Magyarország, ahogy azt elhagyta, már csak egy ködös emlék, de az új hazában sem vegetálhat megtörött idegenként. A végére a család elfogadja a sorsát: nem térnek haza, de már nem is menekülnek, hanem megküzdenek a saját helyükért.