Sorscsapás

Tizedik szülinapomra anyáék elvittek Disneylendbe. Ez volt az utolsó boldog pillanatom,hisz mikor hazafelé tartottunk autóbalesetet szenvedtünk. A kamion sofőr azt mondta, hogy elaludt és áttért a másik sávba és persze ahogy szokás a baleset okozója megússza kis karcolásokkal. Anya és apa a helyszínen meghaltak. Én agyrázkódással szilánkos lábtöréssel és bordatörésekkel megúsztam. Majd fél év kellett hogy normálisan felépüljek és újra tudjak járni. Kórházi napjaim után mamám fogadott örökbe mivel ő volt az egyetlen családtagom.

Kilenc évvel később.

-Kellemes szeptemberi időnk van-mondta Nagyi.
-Igen,az Nagyi de nem akarsz segíteni kipakolni a kocsiból?
- Jajj Sara drágám annyira fogsz hiányozni-mondta,majd kivette az utolsó csomagot a kocsiból.
Végre itt vagyok a fősulin ahol senki se ismer engem. Annyira vártam már,hogy egy új életet kezdhetek. Miután beköltöztem a kollégiumi szobámba elköszöntünk egymástól nagyival és sietett is haza. Visszamentem a szobámba és az ablakhoz álltam. Az emeletről pont láttam az iskola udvarát és az azutáni hatalmas parkot. -Készen állok én erre? Hisz a szüleim mindig is erre a főiskolára akartak. Már a 7. szülinapom óta azt mondogatták,hogy milyen jó lesz együtt visszamenni arra az iskolába ahol megismerkedtek és ahol a közös életük kezdődött. Elszomorított a gondolat,hogy ezen a napon nem lehetnek itt. Apa már a párducok sapkájában hotdogot zabált volna anya pedig kiabált volna vele,hogy ne majszoljon össze mindent. Gondolataimból a szobatársam zökkentett ki amikor megérintette a vállam. Ijedtembe nagyot ugrottam és megfordultam. Egy göndör,vörös hajú,zöld elkerekedett szemű lány állt előttem.
-Bocsi,hogy megijesztettelek.
-Áhh, semmi baj-mondtam és egy kissé erőltetett mosollyal mosolyogtam rá.
-Szia,Jessica Thorne vagyok,de csak szólíts Jessnek-nyújtotta felém a kezét és egy állati hatalmas