Tűzvonalban

Sok ember jön velem szembe nap mint nap. Hosszasan megbámulnak, de aztán gyorsan el is mennek onnét. Nem is sejtik, hogy én hányszor mentettem meg őket a pusztulástól. Az első pár alkalmat még számoltam, de belefáradtam egyhamar. Egy köszönöm-öt azért megereszthetnének a Láthatatlan Nőnek, aki további hat ember társaságában sorra kiírt idegen fajokat, akik éppen gyilkolászós kedvükben vannak. Nem nagy dolog, csak egy szó. Hiába írnak az újságok hetente cikket rólam és a csapatról, ha meglátnak minket az utcán ránk se hederítenek, esetleg rosszalló tekintettel arrébb osonnak.
Talán elfelejtették, ki mentette meg őket egy atombomba pusztításától? Vagy, hogy ki akadályozta meg azt, hogy Firenzét elárasszák a jégóriások?
Csak egy apró kis gesztust kérnék, amiért miattuk el kellett engednem a férfit, akit szerettem. Csak egy "köszönöm". Nem sok. Tényleg.