A nevem Jeon Jungkook ès kiskorom óta a zene az ami èltet engem.(Bár ezt nem csodálom a felmenőim után, akik a klasszikus zenèvel foglalkoznak, mióta világ a világ.) Viszont... engem nem a hegedű vagy a nagybőgő fogott meg, ahogy azt szüleim feltètelezik rólam. Nem, engem a zene egy másik műfaja ragadott magavál. A pop. Igen, a pop a mindenem, de ahogy az mindig is lenni szokott a szüleim tesznek arra, hogy mi a jó számomra, így mikor jelentlezèst adtam be a BigHit-hez, ők azonnal visszamondták ès elkűldtek Angliába egy klasszikus zenei iskolába, ezzel elèrve azt, hogy minèl távolabb legyek a cèlomtól...az álmomtól, hogy egyszer egy színpadon fogok állni, pèldául G-Dragonnal(aki nem mellesleg a pèldakèpem.) De ki vagyok èn, hogy ellentmondjak azoknak az embereknek, akik már 15 ève a gondomat viselik? Termèszetesen egy senki, így törtènt az, hogy egy ève már Angliába roskadok ès azzal foglalkozom, ami a legtávolabb áll tőlem, de törtènt egy dolog...elbocsájtottak.
Jeon Jeongguk egy kicsapongó rosszfiú, akinek eszébe sincs megvetni az élvezeteket az életben és nagy kanállal habzsolja azt, ezzel néha a saját életét is kockára téve.
Park Jimin, az ő szöges ellentéte: egy szorongó ambíciózus fiú, aki egyedül a táncban talál megnyugvást és elzárkózik minden ismeretlen elől. Ők ketten ég és föld.
Akkor mégis hogyan keresztezi egymást az útjuk?
Az egyetlen közös bennük a szüleik szenvedélye, az opera. Jungkooknak ott és akkor első látásra megtetszik a csinos fiú és elszánja magát, hogy megszerzi, kerül, amibe kerül.
A két fiú meglepően hamar magtalálja a közös hangot és randizni kezdenek. Jungkooknak hála Jimin kilép a komfort zónájából és egy egészen új oldalát ismeri meg. De van amin még ő sem tud változtatni.
Jimin mindezek ellenére képtelen elengedni a múltat, ami egy váratlan esemény után újra gödörbe taszítja és ami ellen talán Jungkook sem elég erős.