A hegyek között élt egy fiatal eltorzult férfi, aki nagyon magányos volt. Kitanulta a fák, és füvekből készíthető gyógyfőzeteket. Az állatokat gyógyította vele. A városba soha nem ment le, azóta, hogy amikor egyszer lement, kicsufolták, megdobálták, végül alig tudott elmenekülni. Belenyugodott abba, hogy magányosan éli le az életét. Az állatokkal nagyon jól kijött, egy idő után megbiztak benne, egyszerűen értett hozzájuk. A városban is élt egy fiatal nő, aki látta az eltozult férfit, és valamilyen okból nem látta csúnyának, sőt amióta látta igen gyakran az eszébe jutott. Egy kisboltban dolgozott eladóként, neve Gréta volt. Ebben a városan a szülők döntöttek gyermekeik házasságáról. Sajnos ettől rettegett a legjobban Gréta is. Hiszen szombaton tölti be a 18. életévét. Kérője pedig nagyon sok akadt. A boltnak, ahol dolgozott annak tulajonosa is szemet vetett rá. Szülei a jobb élet reményében a lehető legelőnyősebb partyt szerették volna választani a lányuknak.
Egy maffia vezér, aki ebbe az életbe lett bele nevelve, de Slavic nem csak egy maffia vezér, ő a Pakhan, mindent tud, mindent lát, mindent hall.
Egy lány aki elől el titkolják ki is ő valójában, valyon mi történik amikor egyik pillanatról a másikra bele csöppen ebbe a kicsit sem megszokott világba, amiről később ki derül hogy az életét kellene szentelnie rá.