Leila a csereévének felénél jár, de máris két exet tudhat a magáénak, akik undorító módon szedték rá a lányt, megfosztva őt a másokba vetett bizalmától. Leila tudja, néhány baráton kívül nem számíthat senkire, csak saját magára. Keménynek mutatja magát, de belül ugyanolyan megtört, mint a csereéve kezdetén. Ráadásul Ádám mindent megtesz, hogy valahogyan jóvá tegye, amit vele művelt, a kitartó ostromlással pedig csak még több fájdalmat okoz. Hogy sikerült-e elérnie vele valamit, Leila meg tud-e bocsájtani, és túl tud-e jutni a sérelmeken, az a történetből kiderül. "-Demonstrálom - szedtem ki a hajamból a vékony hajgumit. - Ez itt az emberek iránti bizalmam - lóbáltam a kis tárgyat a hüvelyk és a mutatóujjam közt, majd egy erős, határozott mozdulattal téptem ketté. - Megpróbálhatom megjavítani, de hiába ragasztózom össze, már nem lesz ugyanolyan. - Elővettem az asztalfiókból egy kisebb ollót, és elkaptam a fiú tengerkék pillantását, mielőtt folytattam volna. - Ez pedig a beléd vetett bizalmam - magyaráztam, majd nekiestem a guminak, apró darabkákra szabdalva azt. Az apró tárgy foszlányainak egy része az ölembe hullott, a maradék a földet terítette be. - Össze akarod kaparni? - néztem gúnyosan Ádámra, aki alig állta a pillantásom, annyira szégyellte magát. - Sok sikert!" FONTOS!! A történet a Türelemjáték című írás folytatása, előbb abba olvass bele, ez a történet valószínűleg nem lesz teljesen érthető az előzmények nélkül.