Új város

Sokan azt hiszik, hogy beteg elmém van. Nos, ez részben igaz is, de csak egy részben. Apukám meghalt még nyáron. Mi egyből elköltöztünk anyámmal amint kisírtam a maradék könnyeimet is.
Mellesleg a nevem Lívia. A stílusom nagyjából egy színre összpontosít: a feketére. Nemrég költöztünk Dunaújvárosba és most fogom elkezdeni itt a sulit amint vége a nyárnak. Az előző suliban volt pár barátom, de igazából mindig is egyedül éreztem magam. Egy legjobb barátnőm volt, Niki, akivel még mindig tartjuk a kapcsolatot.
Éppen mentem ki a lépcsőházból a kutyámmal, azzal a szándékkal, hogy sétálni viszem, mikor elkezdett rezegni a telefonom a zsebembe.
-Igen? -szóltam bele a telefonba.
-Sziaa, fel tudsz jönni facebookra? Valami fontosat kéne írnom. Nagyon fontosat!! -mondta Niki. A hangja izgatott volt, és mintha egy kicsit boldog is.
- Hát figyu, most annyira nem jó, mert le kellett hoznom a kutyát sétálni..
- Ja értem. Sebaj akkor majd ha hazaérsz.
- Rendben, szia.
Ebben a percben a kutyám, akinek a becsületes neve Zénó, elrángatott az egyik irányba.
- Zénó, az ég áldjon meg!! Állj meg, de azonnal! -sipákoltam rá.
A parkban ülő idős nénik biztosan jól szórakoztak. Amint Zénó megállt a térdemre támaszkodva ziháltam. Na és ki sétáltat kit? Az út további része jól telt, egészen addig amint Zénó el nem kezdett húzni megint, pontosan egy másik kutya irányába. Kénytelen voltam én is futni, mert amikor egy 32 kilós kutya belelendül a futásba, valahogy képtelenség visszarántani. A másik kutya miatt viszont nem féltem, mert Zénó barátságos és eddig még nem verekedett össze másik kutyával. Amint odaértünk én kifulladva néztem ahogy a két kutya összeismerkedik. Ekkor egy srác megszólalt mellettem:
-Szia, a te kutyád? -kérdezte mosolyogva.
Bólintottam és felemeltem a pórázt.
-Rendben, leülünk? A kutyáink még ellesznek egy darabig.
Megint bólintot