A rejtett titok

A rejtett titok

  • WpView
    Reads 14
  • WpVote
    Votes 0
  • WpPart
    Parts 2
WpMetadataReadOngoing
WpMetadataNoticeLast published Sat, Mar 26, 2016
Most először éreztem csak azt, hogy a sors kegyes volt hozzám! Úgy tűnt, hogy az utam során lévő akadályokat sikeresen leküzdöttem, az életem pedig egyenes vágányokon halad. Hittem benne, hogy végre képesek leszünk közösen helyrehozni a múlt sérelmeit. Boldog voltam, mégis egy óvatlan pillanatban minden álmom szertefoszlott! Az összes erőmmel és a puszta lényemmel azon voltam, hogy sikerüljön kiszabadulnom a gyilkos szorításából. A halál gondolata egyáltalán nem riasztott meg, inkább attól féltem, hogy örökre elveszítem. Erős voltam, harcoltam, de úgy éreztem, most ez sem segít! Bekövetkezett az, amire egyáltalán nem számítottam: a vég! Könnyektől küszködve kértem, hogy valaki keltsen fel végre ebből a kegyetlen és tragikus álomból. Lehetetlennek tűnt és én egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy elveszítem azt a két személyt, akit a világon a legjobban szerettem. Soha nem lesz már alkalmam a szemébe mondani, hogy senki másra sincs szükségem csak RÁ! Falhoz döntött fejjel vártam a megmentőt! Azt, aki soha nem érkezik meg..
All Rights Reserved
Join the largest storytelling communityGet personalized story recommendations, save your favourites to your library, and comment and vote to grow your community.
Illustration

You may also like

  • Barátság extrákkal?
  • A seggfej szobatárs
  • Örökké a tiéd!
  • Közel
  • Morales II. - A múlt nem enged
  • Sötét örökség
  • Deadly Attraction
  • vissza a jégre
  • Tiltott dobás
  • Behálózva

Dario és Lina története! Meddig tartható fent egy barátság extrákkal kapcsolat, ha mind a ketten többet éreznek a másik iránt? Dario már évek óta tudja mit akar, de Lina fél. A maffiában való részvétel nem volt a tervei között, mindig egy nyugodt életet akart. De mit csináljon ha a maffia egyik fő emberébe szeretett bele, amit még magának se akar beismerni, akit mellékesen gyerekkora óta ismer és a legjobb barátja? Lesz elég erős, hogy engedjen kettejük szerelmének? Dario lesz elég kitartó vagy inkább lemond az egészről? Megbirkóznak az eléjük kerülő akadályokkal? 🖤🤍🖤 "Tudod, hogy ez csak barátság extrákkal. Én nem tudom neked megadni azt amit szeretnél. - Én csak téged szeretnélek. - vágok közbe, amire megrázza a fejét. - Megegyeztünk, hogy csak barátok vagyunk akik néha együtt élvezik az életet. - Ha másoknak hazudsz is legalább magadnak valld be, ez már rég nem egy érzelmek nélküli barátság extrákkal kapcsolat. Én is többet jelentek neked és te is nekem..." 🖤🤍🖤 / Utolsó remény történet után játszódik, az összes előző történetemből megjelennek szereplők benne, ezért az előző történetekből spoilert tartalmaz!!/ Trágár szavak, erőszakos jelenetek, drog, fegyverek, erotikus jelenetek megjelenhetnek benne❗❗🔞❗❗

More details
WpActionLinkContent Guidelines