In The End

A sötétség mindig is vonzott. Valamiért a halál, a félelem és a ridegség volt az, ami foglalkoztatott. Talán ezért nem voltak barátaim, emberi kapcsolataim. Amim volt, azok a sötét gondolataim voltak s egy névtelen sírkő a temetőben. Nem tudtam ki nyugszik a mohával benőtt, töredezett kereszt alatt, de közel éreztem magam hozzá. Neki meséltem a napomról iskola után, neki panaszkodtam és vele nevettem. Mindenem az a sír volt, ami egy decemberi napon eltűnt, s egy új halom került a helyére. Elveszettnek éreztem magam. Újra egyedül.
Megfogadtam, hogy kiderítem ki feküdt abban a névtelen sírban, hova került és hogy miért éreztem ennyire közel magamhoz. Az évek teltek, s olyan dolgokra bukkantam, amik megrémisztettek. Mígnem elérkezett az a bizonyos nap, mikor is meghaltam. Akkor kezdődött, s lett vége mindennek.