A fehér királynő

Egy régi, poros úton zötykölődtünk Uhdur apró falvacskája felé. Beszédet nem lehetett hallani, a csöndet csak a szekér elé befogott lovak dobogása és a tücskök ciripelése törte meg.
Gyönyörű szép levendulamező terült el mellettünk, mely felett türkizkék színű lepkéket lehetett látni. A szekér hátulján ültem, a lábamat lelógattam, hogy éppen érje a földet. Olyan nyugodtnak tűnt minden, de mégis rossz előérzetem volt.
Hatalmas üvöltés rázta meg a környéket, a talaj rengett.
Hallottunk már ilyet, ez egy sárkány. Egész Észak azt hitte, hogy már kipusztultak. A lovak félelmükben felágaskodtak. A következő pillanatban a közelben lángra kaptak a fák és a tűz csak terjedt... és akkor az égen megpillantottam Sorent, a sárkányt.