Storm (HIATUS!)
  • Reads 2,954
  • Votes 276
  • Parts 8
  • Reads 2,954
  • Votes 276
  • Parts 8
Ongoing, First published Jul 03, 2016
Figyelem! Előzménytörténet a Rain, aminek elolvasása kimondottan ajánlott. (Már a lentebb olvasható kis bevezető is erős spoilert tartalmaz. Csak saját felelősségre olvasd tovább!)

***

El már több mint egy éve gyakornokoskodik a Big Hitnél, távol az otthonától, távol a bátyjától. A rendszeres ének-, tánc-, színészet- és illemórák mellett folyamatosan tanult, valamint dolgozott, hogy apró albérletét finanszírozni tudja. 
Egy év hosszú idő... főleg, ha idegen környezetben kell eltölteni. Ez mégsem volt akkora probléma Elnek, hisz a sok feladat mellet nem igazán volt ideje a honvágyon gondolkodni, vagy épp azon, hogy szinte minden gyakornok-társa kiközösíti őt.
A kemény munkának és gyötrődésnek azonban mindig megterem gyümölcse. El közel áll ahhoz, hogy egy bandába kerülhessen, s végre ledebütálhasson. De valóban ez lenne a lány sorsa? Esetleg valami mást szántak neki?
Egyáltalán hogy kerül képbe a BTS? Mikor lesz idejük egymásra, ha ez alatt az egy év alatt is alig találkoztak? Képesek lesznek átvészelni az előttük álló nehézségeket? S a látszólag megerősödött lány meddig lesz képes magán tartani az álarcot?

(Beláthatatlan időre szünetel a történet, így egyelőre nem javaslom, hogy rögtön belekezdjetek a Rain után. Megértéseteket köszönöm!)
All Rights Reserved
Sign up to add Storm (HIATUS!) to your library and receive updates
or
#446yoongi
Content Guidelines
You may also like
Kiscsibe - HyunLix by LAlexa94
37 parts Ongoing
"- Baba, gyere, idő van! - hallom meg Hyunjin hangját. Igaza van, máris késésben vagyunk. Hatalmas mosollyal az arcomon ülök mellé a kanapéra. Szőke tincseimet laza kontyba fogtam pár perce, amit ezúttal is alaposan megmaszirkázik. Imádja, ha így hordom a hajamat, nem véletlen esett erre a választásom. - Kezdhetünk? - kérdezi még, de a válaszomat meg sem várva kapcsolja be a kamerát. - Hi Stay! Itt Hyunjin és Felix! - köszön be a live-ba hatalmas mosollyal, én pedig integetni kezdek. A kommentek azonnal érkeznek is, így esélyünk sincs másfelé terelni a témát, rögtön belecsapunk a válaszolgatásba. Pontosabban a mellettem ülő fekete. Szívesen én is részt vennék a kommunikációban és nem csak biodíszletként ülnék mellette, de ahogy telik az idő, egyre furcsábban érzem magam. Fogalmam sincs, hogy miről folyik épp a beszélgetés, de azt biztosan tudom, hogy ha nem szedem össze magam, itt nagy bajok lesznek. Élő adásban csak nem hányhatom el magam! Mit szólnának a rajongók? - Hé, Felix, minden oké? - néz rám aggódóan Hyunjin, mikor feltűnik neki a szokatlan viselkedésem. Pontosabban a nem viselkedésem. Hiszen bárgyú vigyorgáson kívül semmit sem csinálok hosszú percek óta. Kész, nem bírom tovább. Kezem a szám elé teszem és kiszaladok a képből." *** Figyelmeztetések: - Bl, yaoi, fiúxfiú: Stray Kids - Hyunjin x Felix - férfiterhesség, mpreg - hányás - depresszió, drogok - káromkodás
You may also like
Slide 1 of 10
Mr. Nagyképű ||Marics Peti FF.|| cover
Vidéki csajszi ||T.Danny FF.|| cover
Megtagadva (vkook) cover
Kiscsibe - HyunLix cover
És én csak kipróbálni jöttem magam... |Stinky B ff| cover
Árnyék és Penge (Fourth Wing ff.) cover
Riley ||Lando Norris FF.|| cover
Parfüm & Pezsgő [T. Danny ff.] 18+ cover
Fuck them all cover
Miért választ el a sors?|Stinky B FF| cover

Mr. Nagyképű ||Marics Peti FF.||

21 parts Ongoing

Alexa kisebb autóbalesetet szenved mert lerobban a kocsija a zöld lámpánál, aki belemegy a kocsijába nem más mint Marics Peti. Nehezen de megegyeznek rendőr nélkül, Peti beférkőzik a lány családjába de Alexa egyáltalán nem kedveli a népszerű tévé sztárt eleinte. A történet kitalált, nem fedi a valóságot a szereplők személyisége sem teljesen. Főszerepben Marics Peti és Havas Alexa( Madison Beer ) ✨❤️‍🔥 ❗️Lesz benne káromkodás és felnőtt tartalom is❗️ ✨INSTAGRAM: demona.white.wattpadiro