Ha elengednéd (Valkusz Milán ff)
- Értsd meg, ez nekem nem megy tesó. Mindenki ezzel jön, hogy el kell engednem a múltat és tovább kell lépnem, de ez nem így működik - fakadt ki és úgy éreztem, hogy a sírás kerülgeti.
- Akkor mégis hogy működik, tesó? - kicsit frusztráltabban kérdezte Peti.
- Én döntöttem el, hogy nem akarom őt elfelejteni, sem elengedni, érted Peti? Ez egyedül az én döntésem! Nem fogom eldobni azt ami köztünk volt, még akkor sem, ha már nem vagyunk együtt. Attól még ugyanúgy szeretem és ragaszkodom ahhoz, ami köztünk volt. Nem akarok egy ennyire csodás dolgon túl lenni, érted már? - hangja tele volt gyengédséggel és ugyan akkor fájdalommal is.
Reagálni sem tudtam a hallottakra, olyan volt mintha mindenem elzsibbadt volna és szavai tőrként döftek a szívembe. Csak figyeltem őt, ahogy háttal állt nekem és láttam, ahogy a vállai megemelkednek és megkönnyebbülten egy mély levegőt vesz. Ekkor tekintettem átsiklott barátjára, aki megdöbbent arccal az én arcomat kémlelte.
- Tesó, nem ilyen reakcióra számítottam tőled..- nevette el magát halkan, de mikor látta, hogy barátja semmit sem reagál, lassan ő is az én irányomba fordította a fejét.
Szemei elkerekedtek, amikor velem szemben találta magát és egyenesen a szemembe nézett a gyönyörű barna íriszeivel.
