Bőröndbe zárt érzelmek

Martin mindig is tök átlagos volt. Egy napon azonban egy egyáltalán nem átlagos lépésre adta a fejét. Alig pislogott kettőt, mire feleszmélt, máris egy teljesen új országban találta magát. Tisztában volt vele, hogy hátrahagyva gyakorlatilag az egész életét nem fog minden egyszerűen menni. Mindvégig pontosan tudta, mit kockáztat. Azt azonban nem kalkulálta bele a számításaiba, hogy Dublin forgó rengetegében és az Eastwillow Institution diákjainak sokaságában pont egy másik magyar sráccal fonódik össze a sorsa visszafordíthatatlanul. Azt meg pláne nem, hogy annak ellenére, hogy ez a srác egy komplett idióta, teljesen felforgatja a világát és olyan érzéseket ébreszt benne, amelyektől jobban összezavarodik, mint eddig életében valaha.

„- Sajnálom Dávid, de ha magyarul beszélek, nem állnak a számra a külföldi nevek - vigyorodtam el, amit egy gyilkos pillantással jutalmazott.
- Jó, akkor én meg nem foglak Martinnak hívni - vonta meg a vállát.
Pár pillanatig csak bámultam rá, hogy komolyan gondolja-e, ám az arca meg sem rezzent.
- Akkor mégis hogyan fogsz hívni?
- Mittomén', mondjuk Marty-nak - közölte nemtörődöm módon.
- Így csak kihagysz egy betűt - adtam tudtára az amúgy is egyértelmű tényt.
- Leszarom - nézett hirtelen a szemembe és flegma félmosolyora húzta a száját.

Ezután azonban komolyan Marty-nak hívott. Én őt pedig komolyan Dávidnak."