A kórházi ágyban fekve, vagy az úton elterülve, vagy akár emberek között egy gyilkosság áldozatává válva érünk el halálunkhoz. Lehet ez egy lassú folyamat, miben van időnk elbúcsúzni, tisztázni dolgainkat, vagy hirtelen, mint égből villámcsapás, jön és magával ragad, elszakítva az élettől, a szeretteinktől, és mindentől ami eddig volt, s elrabolja eddigi mivoltunkat. Kitaszítva az életből, meggyilkolva minket,oly sok midnentől megfoszt, s vágyunk rá, hogy legyen mit megbosszulni, mert életünk igazságtalan volt, s még igazságtalanabb az, hogy így ért véget...
(Avagy egy kezdő költő próbálkozik a versírással, íme a munkájának gyümölcsei)
Ha arra vetemedtél, hogy bekukucskálsz ide, jó olvasást kívánok!
♡♡♡
Kezdő költő vagyok én,
Versikéket írok.
Kezem a tintától kék,
Mit papíron hagyok.
♡♡♡
Még mindig olvasod? Akkor tényleg kíváncsi lehetsz rá! Hadd áruljak el egy titkot: A verseim mind ahhoz tesznek hozzá, aki vagyok. Több olyan is van, amiket nem tudom, miért nem töröltem még le, de talán erre a kérdésre az a válasz, hogy azért, mert lehet akármilyen béna, a lelkem egy részét tettem bele. Akár saját magamról írtam, akár valaki más helyébe képzeltem magam, valahol minden versemben ott vagyok. Úgy olvasd őket, hogy tudd: Egy lélek tintájának foltjai pettyezik még a legbénábbakat is.