Életem kalandja 1.rész

ÚRISTEN!! NEM HISZEM EL!! KIJUTOTTUNK!

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, ugyanis még mindig nem sikerült feldolgoznom, hogy mi történt velem és a csapattal azon a bizonyos napon.
2015. november 15. A nap, ami valamennyiünk számára egy csodával ért fel.

Emlékszem, reggel korán keltem. Túl korán. Izgultam, de hát ki nem? November volt, hideg, de napos idő. Telkiben ébredtem, mint mindig, most is Szalai Ádámmal voltam egy szobában. Még csak reggel 5:30 volt, de úgy éreztem, akár már most is kezdődhetne a meccs. Izgatott voltam, és ennek köszönhetően cseppet sem fáradt. Bezzeg Szala! Úgy aludt, mint egy medve télen.
Nem bírtam tovább egy helyben ülni, ezért lementem egy jó nagy bögre kávéért. Megittam, majd elolvastam a mai sportújságokat. Kétségtelen, mindenhol a mai meccs volt a téma. Mentek az esélylatolgatások, a találgatások. Norvégia nehéz ellenfélnek bizonyult, de nem teljesen. Egyszer már legyőztük őket, másodjára miért ne sikerülne?
Amíg ezen gondolkoztam, megérkeztek a többiek, és persze a kapitányunk, Storck is.
Reggeli után irány a megbeszélő terem, és indulhat a nap. Taktikák, edzések, és még több edzés, egészen délután fél 5-ig. Utána már csak pihenés, és regenerálódás, majd 6-kor indulás Budapestre, a Groupama Arénába.
Háromnegyed 7-re már oda is értünk, a mérkőzés 20:45-kor kezdődött. Remek. Van kb egy óránk a melegítés előtt, pont elég egy kis taktikai megbeszélésre. Szeretem Storckot, alapos ember, semmit sem bíz a véletlenre. Miután már mindent átvettünk vagy 1000x, elkezdtünk öltözködni. Túl hamar végeztünk, mindenki már tűkön ülve várta a mérkőzést. Ideje volt nekem, mint csapatkapitánynak egy kis lelkifröccsöt adnom a srácoknak.
- Gyerünk, meg tudjuk csinálni! Nekünk kell a legjobban elhinni, hogy az EB-n a helyünk, ha mi nem hisszük, a szurkolóktól hogy várjuk el?! Gyerünk srác