Mennyei pokol

A szobám falának döntött váratlanul, és nem engedett semerre. Nem kellett volna felhúznom, mert tisztában vagyok azzal, hogyha egy démonivadékot felidegesítünk akkor az a halálfia vagy lánya... De ő csak nem bánt, bár azért jött a Földre eredetileg, hogy megöljön, de ez megváltozott, asszem.
Bízok benne ,nem értem miért, de a megmentésem óta áll fenn ez az opció. Êrzem, hogy a démoni énje háttérbe szorul, mikor velem van.
Megváltoztattam, ahogy ő is engem...

- Rowen! Értsd meg, hogy nem lehet. Ez az egész kezdetektől fogva megvan írva. A mi szerelmünk tiltott, mint az is, hogy találkozzunk vagy éppen beszéljünk.- magyaráztam el nagyjából húszadszorra ugyanazt, de Rajta csak a laza mosoly ült, amit legszívesebben lemostam volna az arcáról. Jellemző. Sose tud komoly lenni, még akkor se, ha valamiben szerepet játszik.

- Aves, szerintem te nem vagy tisztában azzal, hogy mi van kettőnk között. Magasról leszarom, hogy mit írnak elő a redvás angyalok és démonok. Senki nem keresztezi az érdekeimet, ha én nem akarom.

- Ezzel kihívjuk magunk ellen a sorsot...

- Túl régóta várok már rád. Ne állíts képzeletbeli falakat elénk, mikor jól tudod, hogy nem számít.- próbálna hozzámérni, de a védőnyakláncom megakadàlyozza.

- Miért teszed ezt?

- Nem érdekel az Ősök maszlagja, vagy Lucifer haragja, mert szeretlek. Ősellenségek vagyunk, de az nem szàmít.

- Ne mondj ilyet, Rowen!- szólok rá.

- De nem hiszed el.

- Máshogy is bebizonyíthatnád.- oldom el a nyakláncom, amit eldobok a másik irányba. Rowen szemei felcsillannak.

- Például...így?- hirtelen megcsókol, és körülöttem megszűnik a világ azonnal.
Azt hiszem végérvényesen is beleszerettem Rowen McCunelly- be.
De hogy lehetnék együtt ha ő a Sátán csatlósa én meg Isten hírnőke? Vele akarok lenni, de hogyan, ha ezeréves múltunk az ellenségeskedésen és háborún alapszik?
Győzhet- e az igaz szere