Mert ez az érzés nekem az élet

Minden futballszurkoló életében ez jelenti a legtöbbet. A csapat, a színek, a címer. A címer, amely a szív felett feszül, a vér, ami az erekben csordogál.
Arra, hogy ki miként vált fanatikussá, sokféle történet létezik. Van, aki örökölte, van, aki választotta és van, akit a barátok sodortak későbbi meghatározó élményei színhelyére.
Kimész egyszer, kimész kétszer, kimész háromszor és ott ragadsz. Mert elragad a hangulat és az atmoszféra, amely körülvesz téged.
Barátokat szerzel, ismerkedsz, megtalálod önmagad. Egy család részévé válsz.
Hasonlíthatnám a valláshoz, de ez sokkal többről szól. Itt ha egyszer rátalálsz a klubra, amely magához láncol, nem keresztelkedsz át. Soha. Mert ide kötnek a barátok, az élmények és a klubszeretet. Az évek, amelyekre szívesen emlékszel vissza. Az évek, amelyek fontos szerepet játszottak az életedben.
Lehetsz bármennyire csalódott. Csalódtál a honi futballban, a hangulat sem olyan már, mint amilyet megszerettél, a tábor szétesőben, érezheted úgy, hogy te már nem kérsz ebből, a klubszeretet tovább ég benned.
A meccsekre gondolsz, a túrákra, az órákon át tartó dumálgatásokra a buszon és körvonalazódik benned, hogy ha akarnád se tudnád feladni ezt az életformát.

Az évek, a barátok, a klubszeretet.

7 éves voltam mikor édesapám kivitt először az Albert Flórián stadionba. Ő már akkor a B-közép oszlopos tagja volt.
Neki a Ferencváros mindennél többet ért. Vele és a barátaival épp egy Újpest elleni meccset mentünk megnézni. Legalább is ők, mert én túl fiatal voltam, hogy értsem a lényeget. A stadion bejàratánál apa elengedte a kezem, mert egy öreg bácsi szedte a jegyeket és irányítottak tovább a rendőrök. Felejthetetlen élmény volt ahogyan végigsétáltunk a stadion egy részén, és elfoglaltuk a helyünket. Egy pillantban meghallottam, ahogyan...