AxaRendl
Vannak évek, amelyek nem múlnak el nyomtalanul. Évek, amelyekben egyszerre kell gyászolni azt, ami szép volt, félni attól, ami még el sem érkezett, és megtanulni együtt élni mindazzal, amit már nem lehet visszacsinálni.
Ez a kötet egy ilyen év lenyomata.
A kimondatlan szavaké, amelyek végül túl hangosan törnek elő. A rossz helyre adott szereteté. Az eltaszított kezeké és a hiába várt öleléseké. Az éjszakáké, amelyek reggelre megbánássá változnak, a testben hordott fáradtságé, az elveszett kapaszkodóké és azoké a napoké, amikor az ember úgy vergődik, mintha egyedül kellene partot érnie. Azoké a pillanatoké, amelyek szégyent és fájdalmat hoznak, de visszafordíthatatlanok. Azoké az embereké, akik már maguk sem tudják mit csinálnak, miért és mi lenne a jó. A fájdalomé és a tehetlenségé. A szociális érzék elvesztéséjé.
Ez a kötet nem em történeteket mesélni hivatott. Ismerős érzéseket átadni.
Egy év töredékeit, ahol a múlt túl szép ahhoz, hogy el lehessen engedni, a jövő pedig túl bizonytalan ahhoz, hogy ne lehessen tőle félni. A jelen pedig... a jelen az, ami kontrollálhatlan minden téren és magába szív.
Minden út ugyanahhoz a néhány sorhoz vezet:
Reszketni a múltat, verni a jövendőt,
ezzel tölteni el egy egész esztendőt.