1962. június 3. 23:42
Ép egy Los Angelesi nagykoncert kellős közepén voltak,a tömeg tengerként tombolt a színpad körül, miközben Namjoon teli torokból ordította az egyik legnépszerűbb számuk refrénjét. A bandájával szokatlan stílusban zenéltek, ugyanis amíg a többi híres banda szinte kivétel nélkül Rockot játszott, ők egyszerűen csak énekeltek, és táncoltak. Hozzá kell tenni, zseniálisan. Az emberek imádták a lehetetlenebbnél lehetetlenebb táncmozdulataikat, és kisfiús bájukat. Azt viszont senki sem sejtette, hogy emögött a kisfiús báj mögött valami egészen más rejtőzik, egy vérbeli ragadozó, amely a VIP részlegben szívja a rajongói vérét. Mind a heten vámpírok voltak, akik hosszú életük során nem akarják halálra unni magukat, ezért zenélnek. Nem volt ebben semmi különös, nagyon sok vámpír zenekar van, és az emberek még csak nem is sejtik, hogy kedvenc sztárjuk igazából egy vérszívó.
-Rég volt mostanában ilyen jó bulink, nem? -fordul Namjoon felé Taeyoung, miközben éppen hátrafelé táncolnak, ugyanis Jin magánszáma jön, miközben a többiek hátul táncolnak. Tényleg rég csináltak már ilyen jó bulit, mostanában inkább kisebb koncerteket adtak, nem ilyen hatalmasat. Már épp válaszolni akart volna az aranyszőke hajú vámpírfiúnak, amikor a tömeg felvisított. De nem az a tipikus éljenző visítás volt. Namjoon rémülten Taeyoung helyett a tömeg felé kapta a fejét, halálra rémült, ugyanis akkortájt-főleg Amerikában- gyakori volt, hogy néhány őrült elkezdett a tömegre lövöldözni.
-Bazdmeg...-ez volt az egyetlen szó amit ki tudott nyögni. Nem a tömegben volt a baj, hanem sokkal inkább a színpadon. Jin a koncert kellős közepén denevérré változott. A többiekhez képest apró, beteges kinézetű sötétbarna denevérré. Namjoon lefagyott. Jin eddig sosem volt képes denevérré változni, de persze hol máshol sikerülhetne neki mint a koncert és a szólószáma kellős közepén? Főleg, hogy úgy néz ki, nem tud visszaváltozni. A fiúk lefagyva bámulták Jint, aki ugyan annyira bepánikolt mint ők, és eszeveszetten repdesett össze-vissza, de szerencsére a tömegbe nem repült bele, inkább továbbra is a színpad közepén parádézott. Jimin kapcsolt először, ledobta a mikrofont, és odarohant az ide-oda verdeső Jinhez, és próbálta elkapni, Jin pedig rémülten próbált menekülni, de a repülési technikája siralmas volt, menekülés helyett inkább cikázott a levegőben. Ott álnak ők öten, a természetesen kék hajú-vámpíroknál az ilyesmi megszokott- Namjoon, az aranyszőke Taeyoung,a fekete hajú Jungkook és Hoseok, valamint Yoongi hátul, miközben a maradék 2 vámpírfiú a színpad kellős közepén kergeti egymást. Ja, és az egyik egy denevér. Fantasztikus.
www
-Uraim, tudomásunkra jutott, hogy önök megszegték a vámpírok első számú törvényét, miszerint TILOS bármiféleképpen felfedni magunkat az emberek előtt, például átváltozással!- Az egész terem zengett a Tizenhármak vezetőjének, Constantinusnak a hangjától. Namjoon hirtelen azt sem tudta hol van. Az egyik pillanatban még a színpad kellős közepén állt, a másikban pedig már a Tizenhármak előtt ált, a másik hat fiúval együtt. a 13 hatalmas erejű vámpír pódiumokon állt, amik ugyan olyan feketék voltak, mint maga a terem. Fény egyedül a terem közepén tátongó lyukon szivárgott be, egyenesen a fiúkra világítva. Namjoon rengeteg történetet hallott gyerekkorában Constantinusról és a Tizenhármak többi tagjáról, az anyja sokat mesélt rolluk, amolyan esti mese gyanánt. Hogy ezek a történetek mégis mennyire voltak „gyerekbarátok" az már más kérdés. Mindenesetre Namjoon sosem hitte volna, hogy valaha is találkozik velük, és nem is vágyott rá különösen, főleg nem ilyen helyzetben. – Ha bármit fel tudnak hozni mentségükre...-folytatta volna Constantinus, de akkor Hoseok közbevágott.
-De hiszen egyedül Jin szegte meg közöllünk a törvényt! Mi, többiek nem változtunk át! – mondja rémülten. Habár Hoseok nem volt született vámpír, ahogy Namjoon kivételével a csapat többi tagja sem, ő is halott egyesmást a tizenhármakról. Constantinus mintha meg sem hallotta volna, folytatta.
-Az átkotok pedig a következő! Eltiltunk titeket a zenéléstől, egészen addig, amíg nem találtok egy vámpírvadász lányt, aki beleszeret valamennyiötökbe, és szerelmetek minden esetben kiteljesedik!
-Ekkora hülyeséget...a vámpírvadászok mind férfiak...-motyogta Hoseok lehorgasztott fejjel.
-MÉG csak férfiak. Egyszer talán lesz köztük egy nő is...-mosolyodik el Constantinus, ezzel kivillantva vámpírokhoz képest is hatalmas szemfogait.
-Szóval mindannyiunknak meg kell dugni egy vámpírvadász csajt...De mégis mért?!-Kiabál be Taeyoung, és felhúzta a szemöldökét.
-Oh a válasz egyszerű, Namjoon, nem kellett volna...ahogy az előbbi fiatal vámpírúr fogalmazott, „megdugni" MINDEN Tizenhármak párját! – vigyorodik el még jobban Constantinus. -Nos, jó szórakozást, fiatalok!

VOCÊ ESTÁ LENDO
ÁTOKTÖRŐ |•ʙᴛs ғᴀɴғᴀᴄᴛɪᴏɴ
Fanfic!BTS x (Reader) story! "Mindig is léteztek olyan emberek, akik hittek, és olyanok is, akik nem hittek a vámpírokban. Ez olyan, mint az emberek között terjengő járványok. Megjelennek és áldozatokat követelnek. Le kell győzni őket." ...