Au Pair (Befejezett)

harmincötödik

Harry tényleg nem hagyott itt, még mindig a telefonjával a fülén támaszkodik az autó motorháztetejének, nekem háttal, amikor közeledek.

- ...nagyon hiányzik - kapom el az utolsó szavakat, és egyből megtorpanok. - Magammal kellett volna hoznom. Ha hazaért, mondd meg neki, hogy hívni fogom és nagyon szeretem, rendben?

Nyelek egy nagyot, ahogy Harry melegséggel teli hangját hallgatom. Bárki is az, akit szeret és hiányzik neki, akit magával kellett volna hoznia, Harry komolyan gondolja a szavait, tisztán hallom, érzem a hangján.

- Ó, akkor add neki a telefont - kéri valakitől, aztán hallom, ahogy kuncog egyet az orra alatt mielőtt megszólal. - Ciao mia bellezza! Come va?

Nagyjából három szót beszélek olaszul, ezért csak hallgatom őt, ahogy szinte szerelmesen válaszolgat valakinek folyamatosan, én pedig teljesen össze vagyok zavarodva.

- Ti amo anch'io - mondja érzelmesen, és ezt mondjuk pont értem, azt mondta valakinek, hogy ő is szereti. Azt mondta, nincs senki, aki vár rá otthon, Olaszországban, most mégis kurvára úgy tűnik, hogy valakivel enyeleg a telefonban, és sajnálja, amiért nem hozta őt magával erre a kis kiruccanásra. Azonnal eszembe jut a rengeteg telefonhívás, amit kapott, vagy ő indított, de soha nem a közelemben. Mindig egy másik helyiségbe ment beszélni, így nem hallhattam. A frusztrációm az egekben, megint éppen úgy érzem magam, mint régen. Idegesnek, dühösnek és lehetetlenül frusztráltnak, mert Harry nem őszinte velem. Rejteget valamit. Valakit... Velem volt, sőt velem van, miközben valakinek, aki otthon várja azt, suttogja a telefonba, hogy szereti. Összeszorított állkapoccsal hallgatom, és miután leteszi, még várok egy kicsit, veszek egy mély levegőt, és úgy sétálok mellé.

- Mehetünk? - kérdezem a kezem a hátára simítva, és gyorsan a kocsiba ülök, mert sok a fotós a környéken, pedig az épületet és a parkolót is körbezárták a tárgyalás idejére. Bepattan ő is mellém, és egyből indulunk is. Heves manőverekkel kanyarodik ki a főútra, de nem szólal meg. Nem tudom, mit kellene mondanom. Beszéljünk a bent elhangzottakról? Kérdezzek rá a rejtélyes idegenre, akihez ránézésre alig várja, hogy hazatérjen? Kérdezzem meg, mi a terve velünk? Nagyon sok dologról kellene beszélnünk, és nem tudom, mikor, hogyan. Hogy hozzam fel mindezt? Azt hittem, minden rendben. Hogy mindent a szőnyeg alá söpörhetünk, és elfelejthetjük, hogy ott van. Hogy tiszta lappal indulhatunk, de ez nem igaz. Ez nem működik. A múlt túl mély barázdákat hagyott az életünkön, és nem tehetünk semmit meg nem történtté. - Minden rendben?

- Igen - bólint egyből. - A történet a gyerekkoromból... Nincs más, amit mondhatnék róla. Nem azért, mert nem akarok, csak nincs.

- Rendben - felelem, és a combján pihenő kezéért nyúlok. Mindig csak egy kézzel vezet, és ez nekem kapóra is jön. - Semmit se kell mondanod, csak tudni akarom, hogy jól vagy.

- Jól - válaszolja egy erőltetett mosollyal. - Nyerni fogunk. A víz alá nyomtuk.

- Igen - értek egyet, és tényleg így is gondolom. A lábam rázom, és próbálok lenyugodni. Ezek után hazáig egyetlen szót sem beszélünk. Tele van a fejem. Nem elég Harry titkolózása, még azok a pillanatok is visszaköszönnek a fejemben, amiket a tárgyaláson hallottam. Ahogy a Little Mix tagjai sírva vallottak arról, hogy nem csak Simon kért ellenszolgáltatást a sztárságért cserébe, de szinte escortnak használta őket a saját üzleti életében. Engem soha nem kért, vagy kényszerített arra, hogy ügyfelekkel is lefeküdjek, vagy csak szórakoztassam őket. Amit azokkal a lányokkal tett, az már egy másik szint. De itt cseng a fülemben Adam Lambert magas nevetése is, amikor arról mesélt, hogy Simon milyen ajánlatokkal bombázta, de mindegyikért cserébe arra kérte, hogy titkolja el a teljes személyiségét. Semmi körömlakk, smink, ékszerek. Építeni akart neki egy hetero várat, amiben elrejtheti Adamet, mert szerinte meleg előadóknak esélyük sincs a szakmában. Aztán amikor Adam nemet mondott, Simon már maga ígérte meg neki, tesz róla, hogy sose legyen elismert.