ᴳᵃᵗᵉ ᵒᶠ ʰᵃᵖᵖⁱⁿᵉˢˢ [Kiribaku] [𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭] ≥short story≤

→close to←

„Semmirekellő! Mit keres itt egyáltalán? Egy ilyen gyenge ember hogy tudna életeket menteni? „

Bármennyire is sírni szeretnék, nem megy. Levegő után kapkodok, de miért? Miért kéne tovább élnem? Mit vesztene a világ nélkülem? Hisz nincs kinek számítanék.. már nincs. Csak meg akarok halni, már nem akarok tovább szenvedni. Kihült kezeimet nyakamköré fontam, lehunytam szemeimet, és szorítottam ahogy csak tudtam. Teljes erőmből, mert meg akarok halni. Mert nincs miért tovább itt maradnom..

Hol vagy most? Nem talállak, egyedül vagyok. Mentsen meg valaki, kérlek..
-Ments meg..
Remegve leeresztettem kezeimet, majd útnak eredtek könnyeim..
-Kibaszott Kirishima Eijirou! –Megragadott galléromnál fogva majd felhúzott. – Ide figyelj – Letörölte a könnycseppeket az arcomról, szívem pedig hatalmasat dobbant. – Kurvára le kéne szarnod amit ezek az emberek mondanak, hisz nem ismered őket, ahogy ők sem téged, érted? – Miért? Miért nem érzek fájdalmat? Mi ez a kellemetlen még is nyugtató érzés? Itt vagy előttem, még is olyan távol tőlem. – Az emberek kibaszott gonoszak.. foglalkozz azokkal az emberekkel akik számítanak neked. Sosem leszel egyedül, világos? -Meg akarom érinteni.. át akarom ölelni. Karjaimba akarom zárni. Nem akarom elengedni. Bakugou Katsuki, mi ez az érzés? Miért fáj? Miért érzem magamat ennyire tehetetlennek? Segíts.. Kérlek..
Feléd nyújtom kezeimet...

Kinyújtottam kezeimet, de a tányér kicsúszott kezemből, és össze tört.
-Kirishima egy dolgot kértem, de ezt is elszúrtad! Miért nézel rám így? Takarítsd össze! Semmit nem tudsz egyedül megcsinálni.
Tettem ahogy kért, hisz nem tehettem mást. Jól tudtam mi fog következni ezután. Meg kapom büntetésemet. Ahogy annak rendje van. Ez így van rendben és nincs értelme ellenkeznem. Miért tennék bármit is? Hisz igaza van apámnak.
-Most pedig velem jössz! – Berángatott a fürdőszobába, majd a kád mellé lökött. – Elfelejtetted a ruhákat kimosni, pedig jól tudod mit kell tenned! Miért? Mondd el miért kell neked mindenért szólnom? Miért nem vagy képes megérteni, hogy nekem is kurva szar hmm? Miért? – Hajamnál fogva megragadott majd a vízbe nyomta fejemet. – Miért nem vagy képes megérteni? Miért okozol nekem folyton csalódást? Miért? – Nem kapok levegőt, meghalok..

-Hé! Úszni azért tudsz, nem? – Levegőt kapodva jöttem fel a felszínre. Bakugou aggódva pillantott rám, miközben egyik kezével tartott. – Chh szólhattál volna mielőtt beugrottunk, hogy nem tudsz.
-Megijedtél? – Kérdeztem meglepetten.
-Faszt.. – Mondta majd elengedett. – Többet azért ilyet ne csinálj..
-Ugorjunk még egyszer. – Vigyorogtam, és elkezdtem a part felé úszni, majd kimászni a hídra.
-Látom nem megy azért olyan szarul ez az úszás. – Óvatosan meglökött, mire vissza löktem.
-Aki előbb beugrik az nyer. -Mondtam majd elkezdtem szaladni a híd széléhez.
-Nem vagyok 5 éves. -Morogta majd ő is elkezdett futni, és mind ketten egyszerre ugrottunk. Lehunytam szemeimet és élveztem minden együtt töltött pillanatot.

Nagy erővel csapódtam az asztalnak. Apám megint ivott.. Anyám képét szorongatva, könnyes szemekkel vágta az asztal széléhez a piás üveget
-Te tehetsz mindenről, ugye tudod? Mindenről te tehetsz! Utállak, kibaszottul utállak. Neked kellett volna megdöglened. Meg se kellett volna születned. Minden szebb lenne nélküled. Most is élne még.. – Szavai megakadtak, majd remegő hangon folytatta. – Tudod te milyen érzés elveszteni valakit aki fontos számodra? Valakit elveszteni, egy olyan semmirekellő miatt mint te? -Megint hatalmába kerített egy furcsa érzés. Hiszen pontosan tudom milyen érzés. De miért? Elvesztettem valakit? Még is ki lehet az? Miért fáj ennyire? Miért érzem magamat üresnek nélküle? Ki lehet az?
Apám szemében mérhetetlen csalódottságot, düht és fájdalmat véltem felfedezni. Fejemet államnál fogva hátrahajtotta, majd az éles üvegszilánkot végig húzta állam alatt.