Partra vetett szerelem -- BEFEJEZETT

30

Úristen! Az arca, amikor megpillantott! Megfizethetetlen! Mintha szellemet látott volna. Azóta is próbálja lerázni a beszélgetőpartnereit, le se veszi a szemét rólam. A pasas már alig biceg, visszanyerte eredeti délceg tartását. Hajtincsei rakoncátlanabbak, mint valaha. Narancssárga ingjén delfinek ugrálnak a naplementében. Klasszis, nem mondom. Az egész ünneplő tömeg lazára vette, ez egy szigethangulatú, laza buli. A pincérek kirínak szigorú fehér ingjeikben és fekete szoknyájukban, nadrágjukban. Nem érek rá álldogálni és nézni, mit csinál Landon. Nyüzsgés van, ürülnek a tálcák a kezemben. Kelendőek a rákos kis falatocskák, amiket kínálok. Újabb körért indulok a konyhába. Kifelé jövet elébem áll az ünnepelt, levesz a tálcámról két falatkát. Hú, nagyon morcosan néz rám.

‒ Mit keresel te itt?

Teljes mértékben élvezem a helyzetet.

‒ Dolgozom, uram. Boldog születésnapot! – próbálom kikerülni, de újra a tálcámhoz nyúl és megállít. Most már kicsit feltűnően viselkedik. Néhányan felénk néznek. Landon mosolyt erőltet az arcára.

‒ Ne hülyéskedj! ‒ Dühös, mégis hamis mosollyal beszél, mások számára úgy tűnhet, udvariasan társalog. ‒ Mit akarsz?

‒ Pénzt keresni, mert valaki összevérezett egy rakás törölközőt és ágyneműt és újakat kell vennem!

Zavaradottan néz, kiesik a szerepéből.

‒ Talán Albrighték lánya nem szorul ilyenfajta keresetre, ne gyerekeskedj! Értem, furcsán viselkedtem, de ez azért... ‒ Beszéd közben kapcsolja vissza a bájmosolyt. Kifejezetten vicces.

‒ Ha! Senki sem mondta, hogy dúsgazdag kölyök vagyok, igaz? Albrighték házát őrzöm és hidd el, a Gucci egyiptomi selyem ágyhuzatot borsos áron adják. ‒ Kicsit talán túl drámaian emeltem fel a hangom. Megint figyelni kezdtek a körülöttünk ácsorgók. A terasz másik végéből Landon felesége néz bennünket. Közénk emelem a tálcát, mintha az étellel kapcsolatban magyaráznék. ‒ Szükségem van a pénzre. Figyel minket a feleséged.

Landon minden finomkodás nélkül hátrafordul. Egyre idegesebb.

‒ Még beszélünk. Kifizetem azokat az átkozott lepedőket! ‒ Ezzel vesz még két izét a tálcámról, és elviszi őket a feleségének. Én folytatom utamat, kínálgatok, de látom, hogy a felesége időnként felém néz, mintha rólam beszélnének. Épp egy úr kérdezi, hogy mik vannak a tálcámon, amikor a nő lép mellém.

‒ Helló, Mellissa Ash vagyok, még nem találkoztunk ‒ mosolyog rám. Nem nyújt kezet, de nem is tudnám elfogadni, mindkét kezem tele van.

‒ Örülök, Neeka Johnson, asszonyom. ‒ Landon megáll a felesége mögött. Arca feszült. Nincs szándékomban jelenetet rendezni. Azt sem értem, mit is keresek itt valójában, mit akarok elérni ezzel. Igen, elküldeni Landont a fenébe, jól eső lenne. Talán csak azt szeretném, ha bocsánatot kérne, amiért hülyének nézett?

‒ Azt mondja a férjem, hogy állandó munkát keresel, ez igaz? Eléggé bátor dolog egy parti közepén ilyesmit kérdezni, nem gondolod? ‒ Ó, igen, ezek a hazugságok! Landon arca megnyúlt, próbál nemet inteni a fejével, mutatóujjával. Mindenképp szeretné, ha visszautasítanám, amit a felesége mond? Akkor ő válna hazuggá. Vagy mondjam, hogy nem is gondoltam komolyan? Ó, nem! Ennyi kínzást megérdemel! Mosolygok.

‒ Igen asszonyom, remélem, nem veszik sértésnek. Eléggé kétségbeesett helyzetbe kerültem egy férfi miatt. ‒ Bevált Lupenál, úgy látszik Melissa is megértő, ha ilyesmi kerül szóba. Persze honnan is tudhatná, hogy a férjéről beszélek.

‒ Értem. Ha Lupe beleegyezik, hétfőn kezdhetsz, akkor megbeszéljük a részleteket. ‒ A nő nagyvonalúan int, nem láthatta a kétségbeesést és visszafojtott mérget a férje arcán. Titkolatlanul vigyorgok. Az est hátralévő részén Landon meg sem mer közelíteni.