𝖍𝖎𝖇𝖆́𝖘 𝖑𝖊𝖑𝖐𝖊𝖐 𝖋𝖊𝖑𝖏𝖊𝖌𝖞𝖟𝖊́𝖘𝖊𝖎

egy pszichopata éltetője.

» Maga sem érti, miért jó ez neki. Ő sem tudja, mégis melyik agyszövevény által küldött, nehéz ködben úszó fuvallat hatására kezdi el, s folytatja tevékenységeit, melyek furcsa módon oly boldoggá teszik őt. Miért is éltetik - hiszen ezek miatt tengeti a napjait e koszos világon - ezek a betegesen izgató, rejtett érzékeknek kedvező szokások. Viszont egy dologban biztos: mit hogyan kell tennie, s mik lesznek ezeknek a következményei. Pontosan előretervez, hogy még véletlenül se vessenek véget annak, amibe belekezdett. Hiszen nem akarja a hátralévő életét rozsdás korlátok közt folytatni. Ő szabad akar lenni, olyannyira, mint senki más. Hiszen ő megtehet bármit, mégpedig minden fajta bűntudat nélkül.
Szárnyalhat, mint a véresajkú keselyű, mely áldozatok után kutatva sóvárog, hogy lelkének valahára is eleget tegyen. Mert ez ő. Egy meghatározhatatlan természetű, mégis oly érdekes lényforma.
Nem tehet semmiről. Nem ő rendelte magának a betegen kényszeres, kutatásból és néma hallucinációból előteremtett lidércvágyakból való életmódot. Mégsem gondol bele, hogy máshogy is élhetne. Ő csak faarccal s megfagyott lélekkel mered a jövőjébe. Kővé lett szíve már évek óta nem képes érzések elsajátítására. Amik az ő, sötét s hideg lelkének édes dédelgetéséhez szükségesek, azok csak a vér csalogató illata, a sikolyokban rejlő puszta életerő élessége, és a hatalom az emberek érzései felett. Olyan érzelmek felett, melyek neki nem adatottak meg...
Neki a szépség a hisztérikus félelemben, a meredek helyzetek csábító folyamában, s az álmok megtörésében rejlik.
Nem olyan, mint mi. Tisztában van vele. De nem zavarja.