Semmi sem örök [Five X Oc]

A váratlan vendég

Mikor Ötös eltűnt teljesen összeestem és már nem volt semmi sem az igazi. A hangulatom napról napra rosszabb lett. Nem igazán voltam boldog. Csak akkor mosolyogtam mikor Vanya bejött a szobámba beszélgetni. Mindig megmutatta hogy mit tanult éppen a hegedűn. Még ma is hallom azokat a csodálatos hangokat és műveket, amit lejátszott rajta. Most már 17 év teltel Ötös eltünése óta. Minenki elment miután meghalt Ben és már csak én és Luther maradtunk. De egy idő után Luther elment a holdra, mert kutatnia kellett ott valamit. Így márcsak én maradtam. Napjaim unalmasan teltek csak néha látogatott meg Vanya. De minden megváltozott mikor apa meghalt.

A temetés napján elsőnek Diego érkezett meg és ezekel a csodálatos mondatokkal köszönt nekem:
- WOW! Valaki sosem változik.
- Te is tudod hogy miért nézek ki még mindig úgy mint egy 16 éves.
- Jaj tudom még mindig várod a herceged. Remélem egyszer felfogod hogy ő már nincs itt és nem fog visszatérni.
Azzal a lendülettel hogy kimondta ezeket a szavakat felment a régi szobájába. Majd Luther érkezett meg, aki így köszönt nekem:
- Szia Anne! Hogy vagy?
- Egész jól és te hogy érezted magadat a Holdon?
- Hát nyugalmas és csendes. Viszont nekem még meg kell néznem valami fontosat.
- Rendben.
Azzal Luther is felment a felső emeletre. Majd Allison jött meg.
- WOW! Milyen fiatalos itt valaki.
- Köszönöm, te is gyönyörűen nézel ki.
- A többiek?
- Fent vannak valószínűleg a régi emlékekre gondolnak vissza.
Majd hirtelen előjött Klausz:
- Ha már emlékeknél tartunk, szerintetek mennyit hagyot ránk az öreg?
- A jó öreg Klausz aki sosem változik.- mosolyodott el Allison. Ezután Allison felment az emeletre, Klausz pedig követe. Én bementem az nagyszobába és le ültem a kanapéra. Pár perccel később hallottam az ajtó nyitodását és tudtam hogy Vanya jött meg. Ki is mentem köszöni neki.
- Szia Vanya!
- Szia Anne! - köszönt, majd megöleltük egymást. Bementünk és leültünk a kanapéra beszégetni. Majd ahogy Vanya végignézet a könyves polcon meglátta saját könyvét és ezt kérdezte:
- Szerinted beleolvasott valaha?
- Nem tudom. De én viszont elolvastam és nagyon tetszett.
- Tudom, megkértél arra hogy írjam alá a te könyved.
- Hát igen.
A kellemes beszélgetésünket csak Lutherék törték meg. Azzal az indokkal hogy családi megbeszélés kell tartanuk. Mikor már mind együtt voltunk Luther belekezdett mondandójába.
- Szóval úgy gondoltam hogy csinálhatnák egy kis meg emlékezés apának a fa alatt kb. fél óra múlva. És lenne itt még valami apa halálának oka kapcsán.
- De nem szív elégtelenségben halt meg? - kérdezte Allison
- Szerintem nem, ugyanis sehol sem találtam apa monokliát.
- Már megint kezdi - mondta Diego.
- Bár lehet jelentéktelen tárgynak hangzik ezért csak olyan vihete el aki ismerte személyesen is.
- Magyar szóval Luther azt feltélezi hogy egyikünk ölte meg apát.
- Én nem ezt mondtam!
- De erre akartál utalni úgye? - kérdezte Allison
- Nem én nem....
- Már mindegy
Azzal a lendülettel kiment Allison a szobából és őt követék a többiek sikert kivánva Luthernek, hogy mennyire elszúrta. Végül megint csak én maradtam Lutherrel.
- Anne úgye te nem hiszed azt hogy titeket vádolak apa haláláért?!
De én nem válaszoltam csak csöndben felmentem a szobámba. Megint Ötös járt a fejemben. Az emlékei még ennyi év után is bennem éltek. A nagy gondolkodásomból csak egy halk zene szakitott ki. Ismertem ezt a zenét erre tanultunk meg táncolni. Felkeltem az ágyból és elkezdtem táncolni. Emlékszem is, mindig párban voltunk.

Én Ötössel, Luther Allisonnal, Diego Klausszal és Ben Vanyaval. Emlékeztem Ötös kellemes fogására vagy amikor egész közel húzott magához és éreztem az illatát, arca puhaságát. Vagy amikor megpörgetett. Abban a pillanatban mintha éreztem volna, hogy ott áll mellettem és mosolyogva figyel.

Viszont emlékezésemet egy nem szokványos zaj törte meg mely az udvaról jött. Nem szaladtam le csak sétáltam ugyanis nem volt kedvem futni. Annyit viszont tisztán láttam hogy Klausz egy poroltóval megy az udvarra. Mire kiértem csak egy kék cucc zárult be és egy hang ennyit mondott: