5.rész

343 9 0
                                    


Ahogy beléptem a szobába a katona egyből levette a bilincset és távozott. A szoba nagyon szép volt. krém színű tapéta volt és fehér bútorok. a szobában rajtam kívül még kb. úgy 20an lehettek a szobában. 1-2 órával később egy pasas jött be 25 őrrel mivel annyian lettünk végül.

-figyelem most kaptok egy őrt, aki elkísér titeket a kiképzőközpontba, ahol mindent elmagyaráznak nektek szóval induljunk is. - minden őr kezében volt egy névtábla a szerint h kit visz. kerestem a táblámat bár amikor meg láttam egy kicsit megijedtem mivel egy 20 éveiben járó fiú kezében volt a táblám, de ráadásul még kurvára ki volt gyúrva. Na jó most vagy soha oda sétáltam hozzá.

-szia én vagyok Emma- viszont ő nem válaszolt csak elkapta a karom és meg nézte a karszalagom.

-rendben gyere- azzal már zárult is a csuklómon a bilincs egyik fele és kezdett ki húzni. Ahogy ki értünk beszálltunk egy fekte kocsiba, ami egyenesen a nagy központhoz vitt minket. Mivel a kis központban voltunk, meg kérdeztem ezt a bunkót h mi van a többiekkel erre azt felelt h a többiek is jönnek vagy már ott vannak a nagy központban. Ahogy a kiképző központhoz értünk nem hittem a szememnek nagyon szép volt. Ezután Mr. Bunkó bekísért és egy hatalmas szobába mentünk, ahol már rengeteg fiatal várakozott egy őrrel. Tényleg nagyon sokan voltunk és akkor jöttem rá h az egész országból minden gyerek itt van. Ahogy néztem a gyerekek csuklóját észrevettem h nem ugyan olyan színűek a karszalagok, ami rajtam volt az baba kék es baba rózsaszín míg pár fiú és lányon fekete van és a harmadik szín, amit felfedeztem az a fehér ezt viselték a legtöbben nem is értettem h mért kaptunk különböző színű szalagokat és mért volt három szoba. De miközben gondolkodtam egy férfi sétált fel a színpadra.

-jó estét gyerekek. Gondolom mindenki kíváncsi h mért vagyok itt és mert van rajtatok különböző színű karszalag? És mért kellet külön szobába mennetek. Na most erre fogok válaszolni. Szóval kezdjük ott h mi ez a három csoport közül az első csoport a szolga csoport ti vagytok a fehér karszalagosok nektek az a sors jutott h életetek végéig szolgálni fogtok egy családot. Itt lesz majd egy egyhetes ki képzésetek, ahol meg tanultok főzni mosni takarítani és minden egyéb fontos dolgot. Rendben akkor jöjjön a második csoport a pet csoport ti vagytok a fekete karszalagosok nektek az jutott h eletetek végéig allatok lesztek szóval egy családhoz fogtok kerülni, ahol meghatározzak h milyen állat vagy és az alapján kell élned olyan kaját kapsz meg minden nektek is lesz egy egyhetes ki képzésetek.

Jöjjön az utolsó csoport, ami azért külön leges mert nem mindenki alkalmas annak, aminek ők mennek ezért is összesen csak 45en vannak az egész országban szóval nem is szaporítom a szót ti babák lesztek tényleg rendes babák lesztek pelenkát fogtok viselni es egy családhoz fogtok kerülni, ahol egy egész életen át babák lesztek és ha a családod meg hal akkor téged is meg ölnek, de csak akkor, ha már elmúltál 40 éves, ha nem akkor új családhoz kerülsz. Remélem érthető volt. Ja és még egy dolog nektek is lesz kiképzés plusz még lesznek bemutató órák is egy héten keresztül.



Ha tetszik kommi és csillag! ;) :3

AmnéziaWhere stories live. Discover now