Délibáb

06.

Másnap reggel Linnea korán kelt, a feje kialvatlanságtól zsongott. Szemei fel voltak dagadva, nem is csoda, hiszen egész éjszaka csak sírt. Hiába próbált akármit kitalálni Olivia megmentésére, semmi kivitelezhető nem jutott eszébe. Meggondolatlanul cselekedett, feleslegesen sodorta veszélybe a legkedvesebb barátját.

Butaság volt azt hinnie, megmenekülhet Samueltől, főleg, hogy egy ilyen buta pletykával próbálta menteni magát. De hisz a lány fiatal volt, nem tudta még felmérni a döntései következményeit. Teljes lényével harcolt a házassága ellen, mind hiába.

Az aznapi ebéden a vár majdnem összes nemese részt vett, így tisztelegtek a királyi családok előtt. A konyhai munkások gazdagabbnál gazdagabb lakomákat készítettek számukra, mangót, epret, délen termő gyümölcsöket hoztak ki a nagy fatálakon. Mellettük fűszeres sült húsok, kolbászok, óriási cipók, levesek, raguk sorakoztak a hosszú asztalokon. A fatálak, fém evőeszközök csörgései kitöltötték a termet, a bor szaporán fogyott. Jó volt a hangulat, de mikor az egyik őr belépett és Herold kezébe nyújtott egy üzenetet, hirtelen síri csend lett. A férfi felugrott az asztaltól, felesége utána sietett. Linnea szüleit az egyik teremben találta meg.
– Az embereink nyomot fogtak, rájöttek, hogy Emmelinet délre vitték. Nem tudják pontosan, hova zárták el a lányunkat, de már nem kell sok, hogy megtalálják. Viszont a környékbeli emberek azt beszélték a kocsmában, hogy a király megházasodott.
– De nem biztos, hogy Emmelinet vette el. Amúgy is, mi haszna lenne a lányunkból? Nincs a két ország között szövetség, csak a lányunk lenne neki, semmi más.
– Küldetek még utánuk embereket, hátha úgy több sikerrel járnak. – a férfi letörölte a könnyeit, majd elhagyta a helyiséget.

Linnea egyből anyjához sietett, aki ölelésébe foglalta őt. A lány zokogni kezdett, kitört belőle minden, amit eddig magában tartogatott.
– Anyám, én nem akarok férjhez menni, főleg nem egy ilyen alakhoz, mint Samuel. Tiszteletlen volt velem, azt feltételezte, hogy apánk zárta el Emmelinet, amiért fajtalankodott valakivel. Megütött, édesanya, megütött! Biztosan van valami más megoldás, kérlek ne engedd, hogy hozzá adjanak!
– Lányom, kérdeznem kell tőled valamit. Te kérted Oliviát arra, hogy azt hazudja, fattyú vagy?  – a lány csak bólintott egyet, de nem mert anyjára nézni. Catherine a következő pillanatban egy méretes pofont lendített arcára  – El sem hiszem, hogy ekkora sületlenséget csináltál. Ismerlek, de ez még tőled is sok. Ezzel nem csak a saját életedet, de még az enyémet is kockáztattad. Fejemet vehették volna felségárulásért, ráadásul a testvéreidről megfeledkeztél? Egy ilyen pletyka után hogy bizonyítottam volna, hogy ők tényleg az apád gyermekei? Egy életen át fattyúnak hitték volna a leendő királyukat. Tudom, hogy nem szeretitek egymást Oliverrel, de ezzel túltettél magadon. Oliviáról pedig inkább nem is mondok semmit, hogy magyarázom majd meg a szüleinek, hogy fejét vetették felségárulásért?
–Sajnálom, anyám, nem gondoltam át, csak menekülni próbáltam.
–Mitől akartál menekülni, egy pofontól? Talán ha azt a lepcses szádat összezártad volna, nem tartanánk most itt. Nem tudom, mikor fogod végre megérteni, hogy csendben kell maradnod. Samuel nem kíváncsi a gondolataidra, az érzéseidre, neki csak a méhed kell. De nekünk kell ez a szövetség, és nem fogom engedni, hogy ezt is elrontsd, mint minden mást. Ma este megházasodtok és kész!

A konyhában már nagyban folytak a munkálatok, fácánokat, disznókat készítettek elő az estére. Mivel az esküvő eredetileg is ezen a napon lett volna, már szinte minden készen állt. A vendégek sorban érkeztek, mindenki mosolyogva fogadtak a szülei. A díszteremben le sem szedték a dekorációt az előző napról, csak még cirádásabb hangulatot varázsoltak. Linnea már majdnem készen volt, a haját félig szabadon lógni hagyták, a többit fonatokba és kontyokba fogták. A ruhája néhány helyen kissé nagy volt rá, hiszen eredetileg nővérére készült. Hófehér, pufók ujjas, gyönyörű ruhát varrtak erre a különleges napra. A fátyla már a fején ült, drágakő fülbevalóit és ékes nyakláncát tette fel. Kezei remegtek, levegőjét küszködve kapkodta. Ideges volt, szomorú és elveszett. Nem tudta, hogyan mentse meg a barátnőjét, aki oly régóta mellette állt.