Hyrah

Prológus

A világ tele volt hegyekkel, sivár tájakkal. A növényzet nehezen telepedett meg a sziklás talajon. A gazdálkodás kemény munka volt, de nem lehetetlen ezen mostoha körülmények közt. E világban létezett Kles királysága, immár több ezer éve. Az itt őshonos emberek szívósabbak voltak, az átlag magasságuk a száznyolcvan centiméter volt, és az élettartalmuk is hosszabb volt, mint a Földön élőké. A világukban a mágia mindennapos volt, mégha kevesen is születtek ilyesfajta erővel.

Kles királysága volt a környék egyetlen területe, ahol a mezőgazdaság virágozhatott. A hegyek által körbevett ország több mint hetven százaléka sík terep volt, s a földje gazdagabb, mint az átlag. Egyedül az északi határt nem védték a csipkés hegyvonulatok, ugyanis észak felől egy hatalmas öböl mosta a partjait.

Ha valaki megnézte a térképen, a királyság pont úgy nézett ki, mintha egy hatalmas robbanás közepén kezdték volna kiépíteni azt, bár erről csak legendák keringtek.

A legenda szerint évezredekkel ezelőtt létezett egy hatalmas szörnyeteg, amely a hegyek méreteivel versenyzett. Leheletétől szélvihar támadt, üvöltésétől hegyek roppantak ketté. A szörnyeteg karmai borotva élesek, s akár egy dinoszauruszé, bőre pikkelyes, nem hatolt rajta át sem acél, sem varázslat. A tűz sem fogta, s a hidegben is kellemesen elélt. Feneketlen éhségét nem csillapíthatta semmi. Végül egy varázslóval találta szembe magát, aki halált megvető bátorsággal szembeszállt a szörnyeteggel, s minden erejét felhasználva elzárta az irdatlan lényt. Ám előtte a szörnyeteg elpusztított mindent, amit ellenfele szeretni vélt. A hegyeket, a völgyeket, tavakat, folyókat, míg végül mindent a földdel egyenlővé nem tett.

Senki nem tudta, hogy mi lett a varázslóval, vagy miként zárta el a lényt. Idővel szárnyra keltek a pletykák. Volt, aki váltig állította, hogy egy család leszármazottai tartják elzárva a szörnyeteget a legidősebb gyermekük porhüvelyében. Volt, aki arra esküdött, hogy a feneketlen tó mélyén őrzik, hiszen a tó környékén nem maradt meg élet, s még a környéke is mérgező volt. Egy pillanat, ennyi kellett, hogy belehaljon a méregbe, amit a tó ontott magából. Volt, aki azt állította, hogy darabokra szakították szét, s azokból a darabokból születtek a világ apró szörnyetegei. A szörny és a mágus legendája mesévé alakult, amit a gyermekeknek mondtak, ha azok rosszak voltak, mondván, hogy éjjel megjelenik a szörnyeteg, s elviszi magával őket.

Gabriel is gyermekként hallgatta a történetet a nagyapjától, bár ő sosem félt, hogy elviszi a szörnyeteg. Hallgatott a szüleire, sokat segített nekik, emellett a tanulmányaival sem volt gond. „De ha mégis elvisz, a varázsló majd megment!" – mondogatta nevetve, ha rákérdeztek a társai miért nem fél a szörnyetegtől.

Alig volt nyolc éves, amikor egyik éjjel a nagyapja fektette le a fiút. Az apró szőke fiú virgonc volt még a késői óra ellenére is. Lila szemei csak úgy világítottak, s a nagyapja, aki felett már jócskán eljárt az idő, látta, hogy megint valami huncutságon töri a fejét.

- Ideje lefeküdni, apró úr! – feddte meg a fiatalt. Gabriel ellenkezni kezdett, hogy még nem fáradt és meg akarja várni a szüleit. Az anyja korábban ment el az apjáért, aki századosként szolgált a katonaságban, s a hírek szerint ma éjjel ért haza. – Ha most lefekszel, mesét mondok neked. Mit gondolsz? – Gabriel elgondolkodva nézett az öreg nagyapóra. Régen sokat mesélt neki, ám az utóbbi időkben elmaradtak a mesék.

- Rendben!- mondta, s a szobájába sietett, hogy lefeküdjön. Félúton járt, amikor visszafordult, s a nagyapó elé sietett. – Segítsek valamit? – kérdezte, amint a férfi felnevetett.