A lelkemet és a szívemet egy jégcsaphoz tudnám hasonlítani, mióta nem vagy mellettem. A nap minden percében te jársz a gondolataimban. Fáj, hogy el kellett engedjelek, de talán így lesz a legjobb. Mindent megtettem, hogy maradj. Te viszont nem. Pedig azt mondtad szeretsz, én vagyok az egyik legfontosabb az életedben. Mégis feladtál Minket. A jövőnket. A boldogságunkat. Sokszor elgondolkozom, talán mégse szerettél engem. Csak jó volt valakivel játszani. Az egy év amit veled töltöttem maga volt az éden kert. Te voltál a boldogságom forrása. Ha Te nem vagy, nem vagyok én sem. Talán Te már tovább is léptél. Nem tudom. Nem tudom mi van veled, hogy telnek a napjaid. Becsukom a szemem és téged látlak. A csodás szemed, a gyönyörű ajkad... az egész lényed. Számomra te vagy a megtestesült álom. Annyira fáj, hogy azt leírni nem lehet. Melletted akarok lenni. Veled. Boldogan.
Vajon most mit csinálsz? Gondolsz rám? Szeretsz vagy nem? Itt hagytál engem egy csomó kérdéssel a fejemben, amiket csak te tudnál megválaszolni de erre talán soha nem kerül majd sor.
Ha belegondolok, hogy mást csókolsz a világom összeömlik. Rám tör a sírás... A keserves sírás. Talán még összehoz minket az élet? Hiányzol. Szeretlek.
