Mit mentenél ki egy égő házból?

A labdát

Mit mentenél ki, egy égő házból?

Valami olyasmit bukott ki a számon, hogy felesleges. Elszámoltam magam, taktikai hibát vétettem és most a másodperc tört része alatt ki kéne találnom, hogyan húzom ki magamat ebből.

- Mármint, úgy gondolom, hogy más jelentkező is akadna, aki nálam százszor alkalmasabb a feladatra. Tekintve a csodálatos röplabdacsapatunk, csodálatos népszerűségét... csodálatos eredményeit? Csodálatos csodáját. - Ennyi. Csodálatosan beszoptam.

Amikor az emberek a rehabilitációra gondolnak, mindenkinek azok a speciális edzések ugranak be, amiben mondjuk két korlátba kapaszkodva kell sétálnod, vagy vízben járkálsz lábujjhegyen. A gyógytornász. A véralvadásgátló szurik naponta kétszer.

Az már ritkábban jön elő, hogy találnod kell egy új életet, mert az előző, a comboddal együtt reccsent meg és nem lehet összecsavarozni. A szilánkokat csak szilánkként cipelheted magaddal és nekem elhiheted, fogod is életed végéig. Aztán mikor már nem az ikred támogat ki a slozira, felkeres az edződ és megdob valami szánalom melóval a kispadon, hogy onnan nézhesd tovább, ahogy a csapattársaid azt az életet élik, amit neked is kellene. Persze, mondhattam volna nemet.

- Ebben az esetben holnap kilencre ottvagyok. - De röplabdára én még soha nem tudtam.

- Szóval visszamész, mint...? - a baleset óta Samuval tulajdonképpen újra szobatársak lettünk.

- Mint speciális külső tanácsadó, holnap megkapom a formanyomtatványokat, ami alapján bejelentenek, mint alvállalkozót.

- Ennyi erővel lehetnél főszurkoló.

- Erős ultra kisugárzásom van úgyis, tényleg lassan le kéne szednem a körömlakkot.

- Vagy akár kabala.

- Gyakran vagyok sakál is, de komolyan nem szeded le nekem?

- Ennyire szeretnél témát váltani? - somolyog az orra alatt miközben a fürdőszoba felé veszi az irányt, hogy hozzon pár vattapamacsot és körömlakklemosót. Milyen előzékeny? Vagy sikerült kikristályosítanunk végre az ikertelepátiát, és megérezte, valóban érzékeny most ez a téma, vagy... - Amúgy Kiyoomival beszéltél azóta? Holnap ő is ott lesz, nem? Milyen legyen az új szín?

- Nem. Igen. Nem kell! - Egy démonnal osztoztam anyám méhén.

- Nem kell a Kiyoomi? - Egy szégyentelen démonnal.

- Nem kell szín! De a másik se. Ő se. Ha azt akarod kihozni ebből, hogy azért vállalatam el, hogy a közelében legyek. Hát nem. Csak látni akarom megint a pályát, még ha nem is játszhatok újra, akkor is ott akarok lenni, és ha ezt te is képtelen vagy megérteni, aki azután is eljárt minden meccsemre, mikor már nem játszott, akkor nem tudom ki fogja.

- Rendben Tsumu. De azt is mi tudjuk a legjobban, hogy nem vagyunk egyformák.

Samu tényleg más volt. Amikor végeztünk a középiskolában ő is több ajánlatot kapott csapatoktól, még Kiotóba az egyetemre is felvették, de arra számítottam, hogy a továbbtanulásra nem nagyon lesz vevő. De az, hogy fogja magát és hátat fordít a közös álmunknak, sokáig felfoghatatlan volt a számomra. Ha igazán őszinte akarok lenni, mélyen belül rettenetesen haragudtam rá. Sorra gyártottam magamban a kicsinyesebbnél kicsinyesebb indokokat, és sajnos talán egyszer még azt is a fejéhez vágtam, hogy féltékeny az én sikereimre. Hogy egyszerűen csak feladta. Sok minden megváltozott közöttünk azon a nyáron, kipakoltam a közös szobánkból, felköltöztem Osakába és csak minden második héten beszéltünk, de mégis eljött minden meccsünkre, persze folyton az étterméről beszélt, hogy nemsokára ideje terjeszkedni. Nem szeretném még élénkebben lefesteni, az akkori személyiségem minden részletét, de rövidre zárva, nem igazán volt köze hozzám, a sportkarrieremhez vagy a farkamhoz, szóval amíg meg nem nyitotta az Onigiri Miya Osaka-t, addig nem is nagyon volt fogalmam róla, hogy milyen üzleti zseni. Az étterem sikkes volt és szexi, központ, neonfények, mintha szórakozóhely lett volna, de az illatok és a jazzelektronika dallamai mégis elitté és étteremszerűvé varázsolták. A kaja se volt szar, de a vendégek, illetve én is inkább a hangulat miatt szerettem. A nyitást követően rögtön beindult, Samunak lakást kellett keresnie itt Osakán, arról már csak a kórházban értesültem, hogy talált is. Lehet, hogy nem én vagyok az okosabb testvér, de mikor elkérte a riasztókódomat szinte rögtön összeraktam a képet, hogy mi a helyzet. Amíg én minden kapcsolatomat beáldoztam, hogy elérjem a céljaim és végül minden nélkül maradtam egyhetes alsóban a kanapémon, addig az én remek bátyám kialakított új és ápolta a régi kapcsolatait, és sose felejtette el, hogy a legfontosabb dolog a család.