Szerelem a kővilágban

{1.}

01. - Megvagy!

A tél ismét közeledett, s most könyörtelenebbnek bizonyult, mint tavaly. Króm mindenféle hülye ötlettel próbálta felmelegíteni magát, de nem igazán jött össze neki. Ha segítségre volt szüksége, akkor csak odament Senkuu-hoz, elmondta, hogy miben kell segíteni, s máris minden rendben volt. Most is épp ezt tette volna, csakhogy eszébe jutott valami.
Senkuu elment már egy hete egy rendkívül fontos küldetésre, amiről még mindig nem érkezett haza.

Hol lehet már? - kérdezte magától.
Senkuu mindenki számára egy istenség volt, aki a múltból hozza el a jövőt. A telefon és a szemüveg is az ő „ötlete" volt. Milyen csodálatos dolog, hogy a kilóméterekkel arrébb lévő társaddal tudsz úgy kommunikálni, hogy nem is látod őt. Elképesztőnek tűnt ez a kissé visszamaradott falu lakosainak. Főleg Gen-nek tűnt ez oly' csodálatosnak, hiszen ebben a kővilágban nem is olyan egyszerű összehozni egy mobilt. A mentalista titkon belezúgott ebbe az őrült tudósba, de nem volt elég bátor ahhoz, hogy mindezt be is vallja Senkuu-nak, s legfőképp magának. Mély érzelem volt ez, melyet Gen nem is akart elhinni, sem elfogadni. Nem csak Króm aggódott a feltalálóért, hanem Gen is. A felemás hajú srác könnyen megoldotta Króm problémáját, gyújtott egy kisebb tüzet, ahol nem csak Króm, hanem ő is felmelegedhet.

Gen, és a gyerekek akik csatlakoztak közben hozzá és Krómhoz, csendben ültek a tűz mellett. Mit is szólhattak volna? A félelemtől, mely bennük rejtőzött, hogy Senkuu soha nem tér már vissza, megszólalni sem tudtak.
Ekkor a mentalista elhatározta magát, s felállt.
- Elmegyek és megkeresem őt!
- Én is veled tartok! - mondta Króm.
- Nem lehet! Egyedül megyek. Ha valami történne, akkor az csak az én bajom lesz, és nem a csapaté.

Időközben Kohaku is megérkezett a többiekhez.
Senkuu zseniális ember, így természetes volt, hogy elég népszerű. Jóképű, okos és néha elég vicces is tud lenni. Bizony, bizony, nem csak Gen, de Kohaku is megszerette hagyma hajú barátunkat. A mentalista nem nézte ezt jó szemmel, de úgy volt vele, hogy Senkuu egész biztosan szívesebben lenne egy lánnyal, mint egy fiúval. Ráadásul Kohaku-nak tökéletes alakja volt, nem talált senki a szőke lányban kivetnivalót.
- Veled megyek Gen! - avatkozott bele a lány.
- Nem! Te sem jöhetsz! Ahogy már mondtam, egyedül megyek, és visszahozom Senkuu-t.
- Ezt nem teheted! Túl veszélyes! Itt maradsz, én majd megyek helyetted! - kiabált Kohaku. Mégis milyen jogon utasítgat engem? - kérdezte magától Gen. - Ráadásul a hangját is felemelte. Tch.
- Zárjuk ezt le, elmegyek és kész. Nem lesz baj. Egészen biztosan ő is jól van, csak elakadhatott valahol vagy eltévedt. Ha nem jövünk két nap múlva, gyertek utánam!
- Nehéz eset vagy, Gen. Rendben, legyen.
- Köszönöm srácok. - mosolygott a két fiatalra.

Gen szépen összerakta, hogy hol fog neki indulni az útnak, és mikor. Egy kulacsot vitt magával, illetve pár rament tett el, s egy tavaszias kabátot, amit rá tud még venni magára, ha már tényleg nagyon fázik. Északi irányba indult, hajnalban. Hegyeken, völgyeken, s még patakokon keresztül is áthaladt. Öt órán keresztül gyalogolt, kereste a tudóst, de eddig semmi. Úgy gondolta, hogy egy röpke fél órára lepihen egy kisebb barlangba a sűrű erdőben. El volt rejtve a barlang, alig látszódott a fáktól. Fáradtan tette le a csomagját, s ült le.

- Hey, Gen. - hallotta meg az ismerős hangot.
- S-Senkuu. Miért nem jöttél haza? Mi lett a hajaddal? Rövid lett és már nem áll fel annyira.
- Levágtam, mert idegesített kicsit. És te Gen? Hogy kerülsz ide?
- Mi az, hogy hogy kerülök ide? Gyere haza, már mindenki vár! Idióta, mégis miért lennék itt? - igazából a mentalistának nem tetszett annyira Senkuu haja. Sokkal jobban szerette a hagymához hasonlító haját a tudósnak, mint ezt a rövidet. Persze, ez nem azt jelentette, hogy nem áll jól a srácnak. 

Gen tényleg beleszeretett, ha még ilyen rossz állapotban is nagyon vonzónak találta Senkuu-t. 

- Gen, aggódtál értem? - kérdezte a tudós élettelenül.
- Persze. De nem csak én! Mindenki a faluban!
- Gen, olyat tettem, amit nem szabadott volna. Így nem mehetek haza. - nézett komolyan a másikra.
- Ugyan, mindenki csinált már hülyeségeket. Na, induljunk haza a többiekhez!
- Tsukasa-nál töltöttem az estét, és-
- Lefeküdtetek? - kérdezte szomorúan és kissé dühösen Gen.
- Nem, de majdnem.
- Mégis hogy vagy képes az ellenség vezetőjével ilyen mocskos dolgokat tenni? Van fogalmad róla, hogy mi lesz ennek a következménye? Ha mindenki megtudja, nagyon komolyan el lesz cseszve minden! Idióta fasz! - kelt ki magából teljesen a mentalista.
Már miért ne tette volna? A srác akiért egész ideáig aggódott és fülig bele volt zúgva, csak amiatt nem jött haza, mert az éjszaka Tsukasa-val fetrengett. Valami eltört a fiúban. Nem tudta, hogy mit mondjon ezután, vagy mit érezzen. Csalódott volt, nagyon csalódott. Észrevétlenül egy könnycsepp szökött ki a szeméből. Aztán még egy. Majd sok másik.
- Gen, ne sírj. Nincs miért.
- Biztosan nem magadtól tetted ezt, nem igaz? - Senkuu bólintott. Gen valahol mélyen egy picit megnyugodott.
- Miközben bogyót szedtem, elfogott. Bezárt és próbált kihallgatni. Nem beszéltem, ezért azt gondolta, hogy majd részegen fogok. Ő is ivott és engem is kényszerítettek. Egy idő után furcsán közeledett hozzám. Túl közel volt, ami egyáltalán nem tetszett. Először csak egy csók volt. Aztán majdnem elértünk ahhoz a ponthoz, ahol már nem tudtunk volna leállni. Szerencsére bealudt, de rám dőlt, így együtt aludtunk. Ennyi történt és ez is már három napja. Nem tudnék így a szemetekbe nézni, hogy ilyeneket műveltem azzal a mocsokkal. - tekintete Genre vándorolt, majd egy gyors mozdulattal a mellkasára hajtotta a fejét. - Főleg nem a tiédbe nem tudnék nézni, Gen.
- Bocsáss meg, hogy ribancnak hittelek. - kuncogott Gen.
- Hé! Ez nem volt szép! - nevetett Senkuu is. - Mínusz tíz millió pont! - nézett Genre, aki a másik közelségétől kicsit elpirult.
- Akkor hazajössz velem?
- Ne beszéljünk erről senkinek, ha nem muszáj! - mondta Senkuu. - Most az egyszer hazudjunk valamit.
- Rendben, megegyeztünk. - mosolygott Gen, s kicsit közelebb hajolt a kelleténél. Már majdnem összeértek ajkaik, de ekkor Gen elhúzódott.
- B-bocsi, csak elragadott a hév.
- Nem, semmi baj. Mindketten akartuk egy pillanatra, de ez nem helyes. Jól cselekedtünk.
- Nem helyes?
- Igen, két fiú nem lehet együtt, ez nem természetes.
- Ja, jahh. Természetellenes. - szomorodott el Gen. Hogy mondhat ilyet Senkuu? Ez most rosszul esett neki, Senkuu nem is sejti, hogy mennyire. Asagiri Gen ettől tartott a legjobban, hogy szerelme elítéli az azonos nemű kapcsolatokat. Bízott benne, hogy ez nem így van, de sajnos tévedett.

A tudós bármilyen jó a képletekben, az érzelmekhez semmit sem ért. - morgott magában Gen.

- Akkoooor, induljunk? - kérdezte a mentalista.
- Egy pillanat, csak lenne még egy kérdésem.
- M-mi lenne az? - Gen azt hitte, hogy az előbbi pillanatukról lesz szó, de szerencsére tévedett.
- A hajam nagyon rossz lett? Mármint a víznél vágtam, és ott láttam a tükörképemet, de nem tudok dönteni. Szerinted jó lett? - Senkuu haja igazából olyan volt, mintha egy hajvágó gépezettel lett volna levágva, pedig csak egy élesebb kővel oldotta meg a tudós a hajvágást. Addig oké, hogy Senkuu rosszul nézett ki, de az nem a frizurája miatt volt, hanem azért, mert úgy nézett ki, mint egy kismalac, aki épp a sárból jött ki. Gen ezt aranyosnak találta. Kicsit talán el is pirult. A feltaláló hajkoronája oldalt, a feje közepéig fel volt nyírva - legalábbis úgy tűnt - , míg fent előre volt fésülve az a picike haj, ami megmaradt. Alul rövidebb volt, mint felül. A tény viszont, hogy Senkuu így is nagyon helyes volt, sőt, még helyesebb is, nem segített Gen-en. Csak még jobban tetszett neki.
- Nem lett rossz, biztosan tetszeni fog mindenkinek. - engedett el egy szerelmes mosolyt Gen Senkuu felé.
- Köszi, most már megnyugodtam.
- Igazán nincs mit, én csak őszinte vagyok. - nevetett halkan a tudós pirulva.
- Gen, mire mennék nélküled?
- Hát, ez egy jó kérdés! - mosolygott egymásra a két fiú.