◆Spoiler veszély◆
Szóval igen, elkezdtem a 2. évad első részét és mit ne mondjak, már most vegyes érzéseim vannak.
Először is, az op előtti pillanaton, amikor azt mutatták hogy menekülnek a szörny elől, akkor nem tudom miért, de elkezdtem röhögni Emma mondatán, hogy „Tegyenek úgy mintha csak fogócska lenne"... Így nem tudom miért, fura szerzett vagyok 😅.
Aztán ugye jött az op, amit nagyon imádok (bár szerintem még mindig az első évad openingje a best) és kíváncsian vártam utána a történteket.
Nos, ugye én nem olvasom a mangát, csak egy-két spoilert halottam (leginkább Normanről), meg még abból tudtam kicsit következtetni hogy mire számítsak, amiket például kommentben láttam az előző fejezetemnél (nem olvastam el mindent, mert nem akartam magamnak véletlenül se spoilerezni) .
Ugye az elején csak túléltek, mentek az erdőben és stb, ami számomra elég "időhúzó" rész volt, mert bár pár dologban tisztában lehettünk, de nagyrészt annyira semmit mondó volt és konkrétan ez ment majdnem a rész felében.
Utána besötétedik, jön ugye az említett szörny és üldözi a kis csapatot, Ray megpróbálja csapdába csalni a szörnyet, Emma meg menne Gilda és Gon után, aztán felbukkannak a démonok és megpróbálják elkapni Rayt, Emma vissza menne Rayhez, de rosszul lesz a sebe miatt (mert hát mikor máskor sem történne ez meg), aztán egy "furcsa lány" megjelenik náluk és elvezeti őket az ő lakhelyére, közben meg a társa a lánynak Rayt menti meg.
Volt olyan aki azt írta, hogy csomó mindent kihagytak és összesűrítettek nem is tudom már hány száz részt ebbe az egy évadba és úgy attól függetlenül, hogy nem olvasom a mangát, ez már az első részben is nagyon észrevehető. Csak az esti fogócskás és bujkálós jelenet számomra annyira összevolt sűrítve, konkrétan össze-vissza haladtak az események, ami számomra nagyon zavaró volt.
Mikor Ray és Emma felébred a megmentőjük búvóhelyén, kérdezgetik a lányt Minerváról, akiről nem tudott semmit, aztán kiderül hogy a két megmentő démon...
Most lehet hogy ciki vagy fura, de nekem ez már akkor leesett, mikor még csak az erdőben találkoztak velük, pedig ezt nem spoilerezte le nekem senki xD. Szóval mikor ezzel a "csattanóval" lesz vége a résznek, akkor így konkrétan néztem magam elé és ez a... Seriously?
Vagyis így őszintén, most amikor meglátod a kilátszó részt a lány arcából, akkor látod hogy nem ember és akkor kikövetkezteted simán, hogy démon. Így pedig mikor megtudod hogy a társa a csávó aki Rayt mentette meg, ugyanúgy kikövetkezteted hogy az is démon. Szóval hogy ez akart volna lenni a rész végi csattanó, eléggé elkeserített.Így a véleményem röviden az egész részről..
Pozitív: A képi világ számomra csodálatos, ahogy az erdőt és a benne levő élővilágot ábrázolták, abban mindig káprázott a szemem. A szörnyek és a démonok is tök jól meglettek csinálva. Hiányzott már nagyon hogy lássam Emmáékat, így nagyon jól esett megnézni az első részt.Negatív: A rész elején ott volt az időhúzás amit említettem, aztán az utána jövő események össze lettek csapva, nagyon gyorsan le akarták zavarni a jeleneteket. Nem volt számomra semmi nagy csattanó a végén és ahhoz képest, hogy az első évad részei végén mindig mondtam magamban hogy „omg, de várom a kövit, de kíváncsi vagyok mi lesz", ebből most konkrétan nem volt semmi, egyszerűen csak ez a „ oké, akkor majd valamikor folytatom". A történet folytatására attól független kíváncsi vagyok, csak inkább az árvaházban maradt gyerekek helyzetére vagyok kíváncsi (és Normanra, mert azt hogy él azt már vagy 2020-ban lespoilerezték nekem 🙂)
Összességében ha értékelnem kéne a részt: 10/6
Van egy olyan érzésem, hogy az is baj, hogy mert imádtam az első évadot, ezért túl nagy az elvárásom a második évadot illetően. Ettől független kíváncsian várom a folytatást (amit valószínűleg majd pénteken/hétvégén fogok megnézni).
💫Véleményeket az első részről várom kommentben, aki szeretné megosztani az ő álláspontját is. 💫
YOU ARE READING
⛧Minden ami csak TPN⛧
RandomNa itt mindent láthatsz, ami The Promised Neverland. Rajzok, mémek, shippes képek, videók, oneshot-ok,vélemények...itt tényleg minden lesz! Hogy miért csinálom a könyvet? A Yakasuko no Neverland (tpn) az egyik kedvenc animém,de a magyar nyelvű Watt...