Szívtelen

Legfurcsább szülinap

A fiú pólójába akasztotta egyik ujját és még mindig reménykedett benne, hogy a bátyja nem kapta rajta, de ez a remény hamar szertefoszlott. 

-Te mit csinálsz itt? És ki ez a pasas?- kérdezte ridegen, Léna testvére, majd hirtelen megjelent a lány mellett és elrángatta az idegen fiútól. Te jó ég ebből semmi jó sem fog kisülni.

Léna mindig is úgy érezte, hogy testvérével a kapcsolata egész jó, egészen addig így is volt, míg a bátya be nem csajozott. Nem egészen ilyen szülinapi üdvözlésre vágyott, de úgy tűnik a ma napon az égiek nagyon haragszanak a lányra. Talán tényleg ilyen nagy bűn lenne, hogy nem követte olyan pontosan a recept utasításait? Nos egy kanál Nutella még nem a világ vége, de legközelebb alaposan odafigyel majd mit is ír a recept.

Már szólásra nyitotta volna a száját mikor megakadt a tekintete Katán. A testvére barátnője olyan elégedett tekintettel méregette, hogy úgy érezte már nem is fáj annyira az ökle, még egy ütés biztosan nem árt neki. De ekkor ökölbe zárt kezei egy hatalmas, érdes tenyérbe záródott. A hátához simult az idegen izmosnak tűnő mellkasa, mely teljesen betakarta és egy határozott mozdulattal magához ölelte a lányt, aki esetlenül csapódott a mellkasnak. Akár egy kőfal, gondolta Léna egy halvány mosoly kíséretében. Nem értette mi ez az egész, de határozottan tetszett neki ahogy Kata hirtelen elsápadt és irigyen kémlelte a mögötte álló fiút. Határozottan élvezte az idegen meleg és izmos ölelését, mely biztonságot nyújtott neki. Talán az agyára ment a sok cukor, de már nem érdekelte semmi. Ma szakítottak vele, majdnem eltörte a kezét és kész csoda, hogy épségben eddig eltudott vezetni. Egyáltalán nem akart találkozni senkivel, pláne nem a testvérével. Eleve Ő nem is ment volna oda, a bátya volt az aki egy egész hadsereggel megjelent, hogy számonkérje Lénát egy olyan hangnemben amit meg sem érdemelt.

- Ő velem van.- az idegen dörmögő hangja szakította meg a halálos csendet.

A testvére megragadta, Léna karját, de olyan erősen, hogy az ujjai elfehéredtek a lány pedig fájdalmában vagy tán félelmében? Nem, egészen biztos, hogy mérgében felszisszent és egyszeriben kitépte magát az idegen és a testvére szorításából is.

- Elég! Nem vagyok senkivel, még csak nem is ismerlek.-szegezte a mondatát a kajánul mosolygó idegennek majd szemforgatva visszafordult a testvéréhez. Léna szája teljesen kiszáradt, a szíve majd kiugrott a helyéről. - Annyira gonosz vagy! Hát nem látod, hogy mennyire kivagyok? A szerelmemnek hitt személy csúnyán átvert, rohadtul nem tudom miért ide jöttem, de mint látod Én nem kerestelek fel téged..

Zihálva körbenézett majd barna hajába túrt és megindult kocsija felé. Könnyei újra megindultak az emlékek megrohamozták s egy hatalmas gombócot növesztettek a torkába amit próbált legyúrni, de hiába az makacsul ott maradt és olyan keserűséget okozott amit a lány már alig bírt.

Képtelen volt újra kocsiba szállni, sőt meg se tudta tenni ugyanis a parton hagyta minden cuccát. Kétségbeesetten az anyósülés ablakához hajtotta a fejét és hangosan sírni kezdett. Nem tudta mennyi idő is telhetett el, de a következő pillanatban borzongás futott végig a hátán mikor megérintette egy kéz. Ugyan az a hatalmas és érdes tenyér volt, mely a parton is magához ölelte.