Ez csak szex!!! /Befejezett/

19.

V

Ahogy kilépek JK szobájából, önkénytelenül mosolyra húzódik a szám. Hihetetlen egy pasas. Most is beleborzongok, abba, hogy miket hoz ki belőlem. De aztán eszembe jut a bátyám és rohanok is. Berontok a szobámba, Eonseo és Jimin a szobámban az ágyon épp arra készül, hogy felfalják egymást, cseppet sem zavarja őket jelenlétem. Ahogy engem sem, kicsit sem jövök zavarba. Amikor végre észlelik jelenlétem, Jimin kaján mosollyal az arcán egyszerűen megkérdezi.
– Nem akarsz beszállni?
Barátnőm megüti a vállát, hogy kussoljon, Jimin csak mosolyog és egy erőszakos csókot nyom ajkára. Megtorpanok és csodálkozva figyelem őket, annyira édesek, jól mutatnak együtt, nem tudom eldönteni, hogy csak szex vagy szerelem van közöttük. Tovább civakodnak. Végül közbe szólok.
– Most se időm, se kedvem. A bátyám Szöulban van és találkozunk. – a bátyámra gondolva, már fülig ér a szám. Eonseo is megörül ennek a hírnek.
– Chang Wook a városban van?
Hirtelen olyan sok kérdést tesz fel, hogy azt sem tudom melyikre válaszoljak. Mikor jött? Meddig marad? Egyedül jött? Hol találkozol vele, és hogy ő mikor találkozhat vele? Mielőtt bármit is válaszolhatnék, Jimin feláll az ágyból. Arcára különös érzelmeket vetülnek, biztos vagyok benne, féltékeny. tagadhatatlan, amilyen hévvel indul meg az ajtó felé, kuncogni támad kedvem, de nem teszem.
– Csak nyugodtam maradj, átköltözök és már itt sem vagyok. – hajthatatlan.
– Mennem kell. – Feldultan morogja, majd egyszerűen kisétál az ajtót. Barátnőmmel egymásra nézünk, ez meg mi volt tekintettel. Persze én sejtem mi volt, Eonso reakciója a tesómra. Kíváncsi vagyok, ilyen reakciók után, hogy mennyire komoly a helyzet közöttük, habár rohannom kellene, szánok még rá néhány percet és leülök az ágyra mellé.
– Csak szex? – kérdezem.
– Hmm.... fogalmam sincs.
– Nekem úgy tünt, mintha féltékeny lenne? – kacéran felvonom a szemöldököm.
– Nem hiszem, ha épp nem velem dug, akkor valaki mással. – nem túl biztató a ferde ajkai, amik lefele konyulnak.
– Jimin és JK tönkre teszik az életünk. – Sóhajtok.
– Szereted? – Most ő sóhajt.
– Nem tudom.
– Te szereted?
Kényszeredetten elmosolyodom.
– Ah, fogalmam sincs mit érzek, csak azt tudom, hogy az őrületbe kerget.
– Beszélj vele.
– Majd, ha te beszélsz Jiminnel, azt hiszem ti kapcsolatotok, pár lépcsőfokkal előrébb jár.
– Szerinted JK szeret?

Meglep a kérdés, mert azt sem tudom, hogy én mit érzek, hát még, hogy ő.

– Biztos, hogy nem, bár nem gondolom, hogy közömbös lennék a számára.
– Én sem gondolom.
Még váltunk pár hasonló mondatot, ami nem visz előrébb, csak sötétben tapogatózunk. Aztán gyorsan átöltözök és rohanok a bátyámhoz.

Egy étterem teraszan találkozunk. Már messziről kiszúrom, ezer férfi közül is megismerném, a leghelyesebb pasi a világon, és ezt komolyan gondolom. Magas és izmos, széles vállai vannak, fekete haja, ami selymes és mindig fényes. Férfias arcvonásai és hatalmas fekete szemei, csábító egy pasas. Ő is észrevesz, hatalmas mosollyal fogad. Az igazság az, hogy tökre hasonlít rá JK. Bár ezt eddig nem vettem észre, de ahogy most elnézem, a pici derekát, izmos combját, mintha az ő testvére lenne és nem az enyém. Tutira elcseréltek a kórházban. Végre oda érek hozzá, szorosan magamhoz ölelem, viszonozza ölelésesem, sőt annyira szorít, hogy majdnem összeroppant. Ezt szóvá is teszem. Hellyel kínál. A mosoly le nem fagy a szájáról, ahogy enyémről sem. A boldogság átjárja a testem, annyira örülök, hogy végre látom. Átnyúl az asztalon és megfogja a kezem.
– A kedvencedet rendeltem.
Összeráncolom homlokom.
– Nem inkább a tiéd? – Ezt már többször eljátszotta, nem bízom benne.
– Nem, most tényleg a te kedvenced rendeltem.

Abban a pillanatban, amint kimondta megérkezik a pincér, és valóban a kedvencem van a tányéron. Megvillantom fogaimat. Imádok enni és imádom a csirkét, és most éhes vagyok, és hálás, hogy nem vert át. Elkezdünk enni, természetes falok szokás szerint, ezt meg is jegyzi. Lassítok, és csevegést kezdeményezek.
– Mesélj, mi járatban vagy? – kérdezem teli szájjal.
– Kaptam egy jó állást. – a mosoly, ami arcára kiül, azt tükrözi, hogy boldog.

Itt fog dolgozni és ezen túl többet találkozunk. Megígéri, hogy vigyázni fog rám. Nagyon örülök neki, hogy itt lesz a közelemben, de amikor vége a sztori annak részének, hogy milyen jó lesz, hogy többet leszünk együtt, az arca komorrá válik, megfeszülnek rajta az izmok. Aggodalommal tölti meg a szívem.

– Valami baj van?
Sóhajt egy nagyot, leteszi evőeszközét és megdörzsöli állát. Nem tetszik ez nekem.
– Nem voltam teljesen őszinte.
Ezt meg mire véljem! Szúrós tekintettel meredek rá. Nem szeretem, amikor kamuzik, vagy elhallgat előlem dolgokat. Biztosra veszem, hogy nem fog tetszeni, amit mondani akar, ezt azt bizonyítja, hogy sokáig hallgat, mintha össze kellene szednie a gondolatait.

Beszélj már, ne kelljen már ki húznom belőled minden egyes szót!

– Hallgatlak.

Megfogja a kezem, ezzel csak azt éri el, hogy továbbra is gyanakodjak. Nem tetszik ez nekem. Végre megmozdul a szája.
– Kibékültem Solarral.
– Mi? – Megakad az utolsó falat a torkomon, és fuldokolni kezdek. Gyorsan egy pohár vízzel kínál, amit meg iszok, de csak nem múlik a köhögés. Feláll és hátam kezdi ütögetni, intek neki, hogy most már elég, leülhet jól vagyok.
– Jól vagy? – Kérdezi ijedt hangon.
– Nem, nem vagyok jól!! – Harsanok fel. Dühös vagyok. Ez a lány már kétszer törte össze a szívét, úgy kellett összekaparnom. Hogy az istenbe tud neki megbocsájtani, egyszerűen nem tudom felfogni!
– Egy ribanc. – Mondom a lehető legmegvetőbben.
– Ne mond ezt. – Szomorú, minden érzelem az arcára van írva. De nem érdekel, ami igaz az igaz, én nem fogok neki hazudni, és nem fogom vissza sem magam, utálom Solárt, utálom, amit tett vele.
– De ha egyszer az. És.... nem értelek? – Megforgatom a szemeim. Elment az étvágyam is, pedig azt nem egyszerű elvenni. – Hogy az istenbe tudsz neki folyton megbocsájtani?
Már elég hisztérikusan beszélek, és nem tetszik neki ez a hangsúly, ezért leállít.
– Elég legyen! Fejezd be! – Utasít, aminek az lesz a következménye, hogy folyamatosan fejeket vágok, és kerülöm tekintetét. Igen, pontosan úgy viselkedem, mint egy hisztis gyerek. Ez van.
– Nézz rám! – Újabb utasítás. Eleget teszek neki. Lágyabb stílusban folytatja. – Ha egyszer szerelmes leszel, és úgy gondolod ő az igazi, majd rájössz, hogy mi mindenre vagy képes érte.
Ő az egyetlen tesóm, és bármi hülyeséget is fog csinálni, szeretni fogom, és persze mellette állok, a szívem meglágyul, ahogy nézem szomorú arcát, és most miattam ilyen elkeseredett.
– Én értem, hogy szeretheted, nem félsz attól, hogy újra megcsal?
– De igen, de nem élhetem az életem úgy, hogy folyton rettegek, vajon megcsal–e?

Most én fogom meg a kezét, és finoman elkezdem hüvelykujjammal simogatni.
– Szeretném, ha boldog lennél, de nekem ezt annyira nehéz megemészteni. Én nem bízom benne, és féltelek.
Széles vigyorra húzza a száját.
– Én vagyok az idősebb és a férfi, nekem kell féltenem téged.

Hátra dőlök a székben.
– Engem csak ne félts, kemény vagyok, mint a szikla. – nagyképűen hátra dobom a hajam.

Elneveti magát, ahogy én is.

Nem esik szó többet Solarról és még csak véletlenül sem ejtem meg JK–t. Felhőtlenük beszélgetünk tovább. Mesél az új munkájáról, a terveiről és én boldogan hallgatom. Végül könnyes búcsút veszek tőle, újra megmegígéri, hogy most már többet fogunk találkozni. Szorosan magamhoz ölelem, majd visszamegyek a koliba.