A sötét múlt

1. fejezet

I. rész
Furcsa város

~~~~~~~~~~

Egy különös városka

~~~~~~~~~~

Kitty Callen

~~~~~~~~~~

Mindenkinek az volt az álma, hogy gondtalan élete legyen; ne kelljen törődni a pénzzel, a kapcsolatokkal, a munkával, szinte semmivel se. Csak élni az életet minden gond nélkül. De mi is volt az én életcélom ebben az elfuserált világban? Túlélni.

A vámpírok máig furcsának tűntek az emberek szemében, pedig már több száz – sőt több mint ezer – éve nyíltan éltünk együtt. Ha vissza szeretnénk emlékezni az első vámpír megjelenésére, akkor idő számításunk után olyan négyszázba kellett gondolnunk, de a régészek is csak találgattak, mert ők se tudták, hogy ki is volt az első. Habár azt rebesgették, hogy az első vámpír a gonosz Aaron Beauville király volt, aki tizenegy évvel ezelőtt rejtélyes módon eltűnt az elkényeztetett hercegnővel, Rose-zal, avagy az unokájával.

Azóta a vámpírklánok vették át a vámpírok irányítását, és a békefenntartást köztük és az emberek között. A legnagyobb klán a Washingtonban található, Kenneth Malon nevezetű személy által irányított szervezet volt. Jelenleg ő volt az úgy nevezett "főnök". Váltig állította, hogy mindenki egyenlő, de a francokat az! Az emberek és a természetfeletti lények sohase lesznek egyenlőek. Ők az alfahímek, az ártatlan polgárok pedig a prédák voltak.

Tökéletes példa volt erre a mostani esett. Első sorból néztem végig, ahogy a különösen fehér bőrű nő – vámpír – hogyan csábítja el a fiatal férfit, mialatt a Vampires Punch nevezetű koktélt iszogattam. Találó név, nem igaz?

Látszólag sikerülni is fog neki. Abban viszont biztos voltam, hogy a négy fal között – ha eljutnak odáig – nem csak együttlét fog történni. Meg fogja harapni, ami szigorúan tilos volt nekik. A vámpírfoguk kihúzása volt a büntetésük, akiket rajta kaptak. Azt beszélték, többé már nem fog nekik visszanőni. Kíváncsi lennék, hogy tényleg igaz-e ez a pletyka...

Poharak csattantak az asztalon, aminek kis tartalma lefröcskölte, az asztalon lévő kezemet. Carla, a legjobb barátnőm csak mosolygott az ügyetlenségén, amire én rosszállóan a fejemet ráztam. Tévedés ne essék, nem vetettem meg a görbe estéket, sőt... nekem is sok ilyen éjszakáim voltak.

– Megérkeztünk – mondta Carla, viszont még mindig csak ketten voltunk.

– Kivel?

– Hát Tequila úrral – nevetett, amit viszonoztam.

Én sokkal józanabb voltam, mint Carla. Ezt onnan is lehetett látni, hogy az egyensúlyérzéke se volt annyira stabil, mint amikor megérkeztünk, és a beszéde se volt a legjobb.

– Neked inkább az ággyal kellene barátkoznod, nem az alkohollal.

– Ne aggódj! Azzal is fogok. – Beharapott ajakkal körbenézett a bulizó embertömegen.

Már éppen válaszoltam neki, amikor felvillant a telefonom képernyőre jelezve, hogy üzenetem érkezett. Kezembe véve a készüléket lehúztam az értesítési panelt.

James:
Ébren vagy?
Ha igen, átmegyek.
Beszéljük meg!

Jöttek sorban az üzenetek, viszont én már órákkal ezelőtt álomba sírtam magam, ezért nem tudtam válaszolni a barátomnak. Telefonomat elraktam a táskámban, aztán az egyik pohár után nyúltam, amit Carla az imént hozott.