A mai napom eléggé furcsán telt, és ez ösztönzött, hogy elkezdjem vezetni a naplómat... A szüleimről alig tudok valamit, mert már öt éve nem látom őket, csak a családügyi bíróságon, de ott nem beszélgethetünk. Most vagyok eddigi életem második nevelőszüleinél, ott ahonnan nem raknak hamarosan máshova, nem sokáig lesz életem, mert ezt sem tudnám igazán életnek nevezni, hanem inkább a halál szakadékának. Viszont ettől eltérve idén leszek 16 éves, és végre eldönthetem, hogy szeretném-e tartani velük a kapcsolatot, vagy nem. Múlt héten mivel nem tudtam elmenni abíróságra egy betegség miatt, a nevelőszüleimmel üzentem volna, hogy nagyon hiányzik a családom, de ma megkaptuk a papírt, és kiderült, hogy azt nyilatkozták, hogy nem akarom a szüleimet ismerni. De feldolgoztam a helyzetet, már amennyire lehet, és rávettem magam, hogy akkor a két lábamon, gyalog megyek haza Hajdúnánásról Józsára, viszont a rendőrség visszahozott, és hiába mondtam nekik, hogy "Nem azért szöktem el, hogy visszavigyenek!" egyáltalán nem hatotta meg őket. De útközben rájöttem, hogy annak ellenére, hogy annak ellenére, hogy lány vagyok, mégsem tudom kiverni a fejemből Krisztina osztálytársamat, mert többet érzek iránta, mint barátságot. Nem tudom, hogy ez azt jelenti, hogy leszbikus vagyok, vagy biszexuális, de érzem, hogy muszály segítséget kérnem, de arra jutottam, hogy Magyarországon ez még nagyon gyerekcipőben jár, és hogy mindenhol úgy kezelik, mint egy betegséget, röviden egy kényszer kapcsolatot kell kezdenem gyorsan egy fiúval, hátha kigyógyulok. De addíg nem tudom, hogy ki segíthetne nekem ezen a téren, mert senkinek nem merem elmondani.
YOU ARE READING
Egy transznemű naplója
SpiritualEzt a könyvet nem ajánlom homofóboknak. Annyi a lényeg, hogy egy transznemű gyerek naplóját olvashatjátok, akinek eléggé félre sikerült élete van születésétől kezdve. Csaladjától, szeretteitől, szülővárosától elszakították, és sehol nem találja a he...
