Carl Grimes és Chloe Hopper története

2.rész/ Az ismeretlen ember

Még mindig sétáltam, út közben le lőttem pár kóborlót és ennyi. Alig éreztem a lábaimat, alig volt bennem erő. Már az 5.napja, hogy egyedül vagyok. Nem találkoztam emberekkel, szerintem nem is fogok. Már nagyon el fáradtam és amúgy is sötétedni kezdett. Meg álltam, egy kórház volt elöttem.

~Jajj ne.-mondtam magamnak.-Pont egy kórház? Tuti teli lesz kóborlókkal!-sóhajtottam.

De már nem érdekelt mert alig bírtam a lábamon állni. Be mentem. Élő vettem a pisztolyomat és végig mértem a terepet. Nem akartam nagy zajt csapni a pisztollyal hátha sok kóborló van de el vesztettem a késemet. Egy kóborlóval találkoztam, le lőttem és tovább mentem. Nem találkoztam több kóborlóval, de más valamivel igen! Egy emberrel! Örültem is és egyben kicsit meg ilyedtem. Rá szegesztem a pisztolyt, mert hát ki tudja milyen, lehet rám támad.

~Állj meg ott ahol vagy!-ordítottam neki.-Meg haraptak?-kérdeztem az ismeretlen férfitől.
~Hohohó tedd le a pisztolyt! Nem akarlak bántani!-mondta.
~Kérdeztem valamit! Meg haraptak?-mondtam neki, de ezt már kicsit hangosabban.
~Ki harapott volna meg? Mi történt itt?-nézett körbe. Értetlenül néztem rá.-Egyébként nem harapott meg senki!-mondta kissé meg ilyedve.
~Mi történt veled?-kérdeztem tőle.
~Hát...-kezdett bele.-Épp dolgoztam, üldöztünk pár embert Shanennel és meg lőttek!-mondta.-Rendőr vagyok!
~Voltál!-mondtam neki kihangsúlyozva.
~Ezt, hogy érted?-nézett rám értetlenül. Ekkor döbbentem rá, hogy egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mi lett a világból, és ez látszott is rajta.
~Mióta vagy ki ütve?-kérdeztem tőle ilyedten.
~Fogalmam sincs, egy ideje.-mondta.-De mi ez a bűz?-kérdezte.
~Valószínüleg a rothadók szagát érzed vagy a sebedet!-mondtam neki.-Egyépként, hogy hívnak?-kérdeztem a férfitől.
~Rick Grimes!-mondta.-És te?
~Chloe Hopper!-mondtam Ricknek.-De most gyere, ki kell cserélni a kötést a sebeden! És gondolom kíváncsi vagy, hogy mi történt, nem?
~De, igen!-mondta.-De hol van Carl és Lori?-kérdezte a férfi.-Ugye jól vannak?-mondta kétségbe esetten.
~Nem tudom, hogy kik ők de már szerintem nem élnek, sajnálom!
~Ezt meg, hogy érted? És mi ez az egész?-kérdezte még mindig ilyedten és kétségbeesetten.
~Gyere el mesélek mindent! És valami kaját is kéne keresni, gondolom te is éhes vagy nem?-kérdeztem tőle, ő pedig bólintott.