Hogy mi mindent köszönhetek neked?

3. rész

-FANNIII! GYERE ELKÉSÜNK- kiáltott fel nekem anya. Basszus már ennyi az idő? mennyit agyalhattam megint a múlton?

-MEGYEEK-kezdtem el SOS összedobni a hajam -Na itt vagyok- rohantam le a lépcsőn

-Rendben. Evelinnel beszéltél, hogy kész van e már?-kérdezte anya

-Igen amikor leraktuk akkor már csak 3 tincse volt vissza-mondtam egyszerűen

-Okés! Akkor induljunk!- mondta határozottan. Beültünk a kocsiba és már indultunk is a barátnőmhöz.

Gyors megírtan neki, hogy jöjjön ki a buszmegállóba. Rögtön vissza írta, hogy jojo, és már mentünk is.

-Hogy van a csuklód? Láttom újra kellett kötnöd-kérdezte kedvesen anya

-Megvan, még fáj-nem bírtam neki többen mondani

Már messziről láttam, hogy a legjobb barátnőm ott áll a buszmegállóban. Nagyon örültem neki, ő az az ember aki ha van valami bajom még akkor is észreveszi ha senki más nem, mindenkinél jobban ismer és ez így jó.

Anya megállt a buszmegállóba és mindketten hátra ültünk. Úgy kezdtünk el teljesen hétköznapi (vagyis számunkra hétköznapi) dolgokról beszélni, hogy anya még véletlenül se értse, hogy mi miről is beszélünk.

-És láttad Neki az új posztját instán?- kérdezte Evelin

-Várjál, várjál a Teafilternek vagy a Sidnek?- kérdeztem vissza

-Jézusom hol élsz? A teafilter? Komolyan ott maradtál le? Még szép, hogy a Sid.-háborodott fel

-Jó bocsánat. Na mi van vele?

-Na hogyha megnézed az új posztját akkor lehet látni a bal alsó sarokban Valakit-közölte

-Na várj ezt meg kell néznem. És kajak ott van a...- és itt jöttem rá, hogy anya is ott van és mindent hall szóval lehet, hogy le kéne állnom.

Már Orfűn vagyunk, már csak a bejáratot keressük ketten Evelinnel. Anya annyit mondott amikor kiszálltunk, hogy csak ne csináljatok semmi hülyeséget! Érdekes eközben nem rám nézett hehe.

-Hallod az nem az?- mutattam a kapu irányába

-De! Te állj be a sorba, én addig felhívom anyámat, hogy még élek-mondta Evelin

-Oksi!-mondtam mosolyogva. Amíg ő elment én addig elkezdtem nyomkodni a telefonom. Egyszer csak mintha az ő hangját hallanám... Nagyon megijedtem, nem tudtam mit csináljak, csak ott álltam lefagyva. Ekkor szerencsére vissza jött az egyetlen ember akiben igazán megbízhatok, de nem akartam neki sem mondani, így is elég feldúltnak tűnt nem akartam még egy terhet a vállára rakni. Meg amúgy sem biztos, hogy őt hallottam az is lehet, hogy csak beképzelem.. igen, csak beképzelem.

-Mi a baj?-kérdeztem megpróbálva teljesen nyugodt hangon mondani. Látszólag sikerült mert nem vette észre, hogy bármi bajom lenne.

-Anyám... de hagyjuk is. Nézd mindjárt mi jövünk!

-Következő!- mondta a bizti boy.

-Gyere Ev! Mi jövünk!-És sikeresen bejutottunk. Indokolatlanul jó kedvem lett ettől.

-Melyik színpadon lesznek?- kérdezte Evi

-Pillanat megnézem. Ha jól láttam a térképen akkor azon-mutattam az egyik színpad felé.-Szerintem most menjünk oda mielőtt még sokan lennének, én az első sorban akarok lenni! Hallod?-mondtam

-Jó rendben. Hozok valami piát.-mondta

-Nem nem azt majd én, anya volt munkatársától lehet itt kaját megy italokat venni. Hidd el így olcsóbb lesz-mondtam lazán

Megvettem a két piát és vártuk, hogy kezdődjön a koncert.