Sunshine Rodriguez bérgyilkos, Florida bűnözőinek legkegyetlenebbike. Egy fiatal nő, akinek különleges képességei ismeretlenek a Savant Hálózat előtt és akit még soha senki nem kapott el.
Victor Benedict, a lenyűgöző telepatikus hatalommal megáldot...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amilyen simán ment a dolog Victorékkal, úgy ütköztünk akadályokba a munkatársaival. Ostoba naivitás volt azt hinni, hogy a drágalátos Szövetségi Nyomozóiroda tárt karokkal fog várni minket, hiába tűnt az összedolgozós tervünk olyan egyszerűnek és logikusnak. Ahhoz, hogy ezt a lélektársam főnökének is tálalhassam, egy komplett fogadóbizottságon kellett átverekednünk magunkat. Mindössze Vick tartott vissza attól, hogy ezt szó szerint is megtegyem és az utamba kerülő ügynököket válogatott, kedves kis fogásokkal küldjem a földre – ősi, bűnözői, kontrollálhatatlan reflexből, természetesen. És mivel én nem használhattam az öklömet, helyettem Blondie nyitotta ki a száját, ami majdnem olyan halálos volt, mint egy teli táras pisztoly a kezemben.
Amint begurultunk a központ udvarára és leparkoltunk, körbevett minket az összes Miamiban – és talán egész Floridában – tartózkodó savant részleges FBI ügynök, sőt, néhány rendőr is, a társaság egyik fele Victorral kezdett ordibálni, a másik pedig őrizetbe vett minket, majd – esküszöm, láttam a kaján vigyorukat is közben – mindegyikünket meg is bilincselték. A zűrzavar tengerében, amiben úgy megnőtt a jófiú koncentráció, hogy rosszul lettem tőle, két újabb biztos pont jelent meg: Trace és Uriel, akik együtt érző pillantások közepette terelték el tőlünk fiatalabb testvéreiket, be az épületbe. A legidősebb Benedictnek elég volt egy pillantást vetnie a minden ügynökbe belekötő szőke barátnőmbe, hogy nem túl boldogan bár, de felajánlja, hogy odabent Diamond biztos szívesen megnyugtatja.
Miután közöltem az egyik engem lefogó kopóval, hogy vagy leszedi rólam a bilincset, vagy én fogom megtenni, de akkor biztos, hogy felnyomom a hátsójába, utána pedig azzal kezdtem el fenyegetni, hogy kerítse nekem elő az időközben szó nélkül, nyomtalanul felszívódott lélektársamat, vagy az ágyékába állítom a könyökömet, durván taszigálni kezdtek minket a Pokol összes bugyra felé. Az engem lökdöső férfiban legalább volt annyi, hogy a helyzetemet kihasználva nem röhögött a képembe a fenyegetőzéseimet hallva, de még így is éreztem, hogy kezdtem elveszíteni a józan eszem. Blondie mást sem csinált, csak kiabált a körülötte állókkal és magánkívüli állapotban követelte, hogy adják vissza neki a laptopját. Keith-től mindenki megtartotta a három lépés távolságot, noha ő jámbor mackó módjára, a fejét lehajtva, engedelmesen követte a folyosókon masírozó csoportot, a tágra nyílt szemű, ijedtnek tűnő kis Candyvel viszont igyekeztek óvatosan bánni, miután a rá figyelő ügynököknek feltűnt, hogy sötét szemei könnyektől csillogtak. Meglepetésemre Brodyt és Leilát hidegen hagyta a környezet és a bánásmód is, szó nélkül tűrték, hogy kutyaként vezessék őket egyre beljebb az épület szívébe.
Hatalmas szenzációnak számítottunk: a titokzatos Szövetség tagjai, köztük Sunshine Rodriguez, az FBI tíz legjobban keresett bűnözőinek egyike végre a Szövetségi Nyomozóiroda karmai között. Gyakorlatilag a komplett ügynöksereg előbújt az íróasztalai mögül csak azért, hogy leplezetlen gyűlölettel és büszkeséggel bámuljanak minket. Pedig önszántukból sétáltunk be ide – habár még mindig szívesen tökön rúgtam volna a nyakamba lihegő pasast. Nem vártam szívélyes fogadtatást, de ettől még a megmaradt önérzetem visítva követelte, hogy töröljem már le azokat az idegesítő, műmacsó vigyorokat az ügynökök képéről.
