Soha nem lesz jó...

Prológus

-Nem akarom!!! Hagyjanak békén!- ordíbáltam. El sem hiszem, hogy ezt tettem. Soha az életben egy ujjal sem nyúlnék hozzá. Nem bántottam, mindig visszafolytottam magamba az iránta táplált érzéseimet. Mégis emlékszem mit művelt velem. Azóta vagyok ennyire tartózkodó és elutasító felé. Nem elég, hogy apu miatta ment el, még utána én voltam a hibás. Engem okolt , hogy milyen felelőtlen és makacs voltam vele szemben. Pedig ő volt a gond. Több pasit is felhordott magával. Most pedig itt ülök egy rozoga rendőr autóban és várom majd mi lesz.

- Mivel még nem töltötted be a 18-at ezért csak egy bentlakásos suliba viszünk Téged, minnél távolabb édesanyádtól.- rendőr uraság szemei néznek rám vissza a pillantóból. Undorodva felmordultam és tekintetem inkább az útra szegeztem. Soha nem voltam egy rendbontó és hisztis. De a mai nappal be telt a pohár és cselekedtem. Nem nagyon bántam meg, de lehet finomabban kellett volna csinálnom.

- El sem hiszem, hogy manapság miért van ennyi fiatal bűnöző. Szerencséd van kislány, hogy nem bántottad súlyosan. Talán a biró elnézőbb lesz, de attól még itt kell maradnod, ahogy édesanyád rendelte. Úgy jelentettünk be, mint egy új diákot. Hah- horkant fel. Szememet forgattam. Új diák...hurrá. Jó kis menet lesz beilleszkedni. Utunk sokáig tartott egy igen zökkenő mentes úton. Kész megnyugvás volt amikor áthaladtunk a vasrácsos kapun. Fák milliói szegélyezték a tovább vezető utat és meglepően kellemes levegő volt. Ezt követően a végén pedig egy hatalmas épület állt. Diákok tömegei voltak csoportokba verődve az udvaron és beszéltek. Az iskola tetején pedig a tablán virított: Doncesteri Bentlakásos Iskola és Intézet,(Intézmény). Uramisten. Hova kerültem?