Marvel Preferences

Első Találkozás

Bucky Barnes

A ti kapcsolatotok nem éppen zökkenőmentesen indult. Habár te ismerted már Steve-et volt S.H.I.E.L.D. ügynök révén, nem így találkoztatok. Bár való igaz, akkor is dolgoztál, ügynök is voltál, viszont a CIA-nál.
Sietősen mentél végig a CIA folyosóin. Ewerett Ross, a főnököd hívatott. Pár kommandóssal és a már megszokott szőke ciklonnal az oldalán találtad. Nagy levegőt véve próbáltad lenyelni az ellenszenvedet. Félre értés ne essék, tudtál a nénikéjéről elvégre Carter. Peggy-t kifejezetten tiszteled is mindenért amit tett, viszont Sharon... Na ő már más tészta. Valahogy akadémia óta egy felé fújt titeket a szél. Mindig is versengtetek nagyjából mindenben. A harcokban vitathatatlanul felül múltad. Egy kivételével... Akkor az egyik végzős vizsgátokon csalt. Nem is akárhogy... Csaknem megölt.
Akármennyire megfordultál volna már csak a nő látványától is, nem tetted. Jól tudtad miért kellesz te. És Steve-et sem akartad cserben hagyni.
- Csak hogy ide értél! - szólalt fel elsőnek Sharon amint csatlakoztál a fogadó bizottsághoz.
- Én is örülök neked Sharon. - forgattad meg szemeidet.
- Hölgyeim, ha befejezték, fogadnánk a három gyanúsítottat. - szólt közbe Ross. Ebben a pillanatban ért be az egyik céges autónk. Steve, Sam, és T'Challa herceg lépett ki belőle, majd felétek vették az irányt. Te még óvatosan oldalra pillantottál, így láthattad Bucky-t.
- Mit csinálnak vele? - szólalt fel először Steve. Sharon-ra, majd rád nézett Ewerett után. Nem tette szóvá, hogy ismer, szóval csak biccentettél neki.
- Amit magukkal is kellene. Pszichológiai felmérés és kihallgatás. - mondta monoton hangon Ross.
- Ő Ewerett Ross az egység parancsnok helyettese. - mondtátok egyszerre Sharon-nal, mire te idegesen vettél egy nagy levegőt.
- Ő meg itt doktor szöszi, aki imád más mondatába pofázni. - vetettél egy gyilkos pillantást Sharon-ra.
- Már megbocsáss T/N, de te beszéltél velem szinkronban. - szólt vissza kioktató hangon, amivel egyre inkább felhúzott.
- Mi lenne, ha befognád, és csak vigyorognál, mint egy üres fejű manöken? Sokkal testhezállóbb a szerepkör, nem gondolod? - vetetted fel merő gúnnyal.
- Csendet ügynökök! - sóhajtott fel Ross, mire mind a ketten csak bólintottatok.
- Ügyvédet nem kap? - törte meg elsőként a csendet Steve.
- Ügyvédet? Vicces. Gondosan zárják el a fegyvereiket! Kapnak elismervényt. - bólintott az öltönyös férfi.
- Ha kinézek az ablakon, nehogy azt lássam, hogy valaki ebben repked! - mondta Sam morcosan.
- T/N, maga a Tél katonájával tart. Maga lesz a belső megfigyelő. Nem enged se be, se ki senki illetéktelent. - fordult feléd Ross.
- Értettem uram. - bólintottál, majd megfordulva a lift felé kezdtél menni. Steve egy kicsit hátra maradt, így megfogva a karodat tartott vissza.
- Komolyan te is CIA-s vagy? - nézett a szemedbe meglepetten.
- Ahogy láthatod. - mutattad fel a jelvényedet - A S.H.I.E.L.D. csak mellékes volt. Ellentétben az ottani barátságaimmal. - raktad zsebre újra.
- Segítesz? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Megpróbálok, de nekem is meg van kötve a kezem. - vontál vállat - Bár a kis barátnődnél azért többet tudok tenni. - tetted hozzá a nő felé biccentve.
- Mi bajod Sharon-nal? - húzta össze szemeit értetlenül.
- Csak hidd el, hogy nem olyan, mint Peggy. - simítottad meg a vállát együtt érzően - Nekem most mennem kell, de még beszélünk. Ne csinálj ennél is nagyobb őrültséget! - ráztad meg a fejed egy halvány mosollyal, majd a lift felé kezdtem szaladni.
....
- Helló James.. - köszöntél halkan az ex-katonának amint mindenki elhagyta a szobát.
- Ki vagy te? - nézett fel rád óvatosan.
- T/N, CIA ügynök. Én figyelek rád, amíg megjön a pszichológus, hogy kivizsgáljon. - válaszoltad diplomatikusan.
- Még úgy is félnek tőlem, hogy ebben a valamiben vagyok? - kérdezte keserűen, mire elhúztad a szádat.
- Nem ezért vagyok itt. Figyelnem kell, hogy ne jöhessen be senki illetéktelen. Ha mégis így lenne, akkor pedig hatástalanítom. - fontad keresztbe magad előtt karjaidat.
- Maga?
- Igen, én. Valami kifogása van ellene? - vontad fel a szemöldököd.
- Ha lenne sem érdekelne senkit. - hajtotta le újra a fejét komoran.
Erre már nem mondtál semmit. Csak néztél magad elé és vártál.
Pár perc múlva be is szólt valaki a fülesedbe, hogy megjött a pszichológus. Beengedték. Egy szemüveges pasi jött aktatáskával. Eleinte semmi gyanús.
- Megkérném, hogy hagyja el a szobát! - fordult feléd a férfi.
- Nem tehetem. - ráztad meg a fejed.
- Kérem ne akadályozza a munkámat! - fújtatott egyet. Hát nem valami türelmes pszichológus létére...
- Maga se az enyémet! - mérted végig fintorogva.
- Nem gondolja, hogy beszélni fog egy harmadik személy előtt, ugye? - tolta fel komolyan okoskodva a szemüvegét.
Ekkor kaptál egy fülest, hogy tegyed amit mond. Te csak szem forgatva megkerülted, de nem mentél ki. Az ajtót kinyitottad, de vissza is zártad és elbújtál egy megvilágítatlan sarokban.
- Üdv Mr. Barnes! Az ENSZ küldött ide, hogy kiértékeljem magát. Leülhetnék? - hallottad tisztán a már most unszimpatikus doki hangját - A keresztneve James?... Nem ítélkezni jöttem, csak feltennék néhány kérdést. Tudja, hogy hol van James? - a másik csak hallgatott - Ha nem beszél, nem tudok segíteni James.
- Bucky-nak hívnak. - mondta egész halkan.
- Mondja csak Bucky... Sok mindent látott, ugye? - kérdezte érdeklődve a pasas.
- Nem akarok beszélni róla. - válaszolt érces hangon Bucky.
- Attól fél, hogyha a kinyitja a száját, elszabadulnak a rémálmok? Ne aggódjon! Csak az egyikről kell beszélnünk. - mondta nyugtató hangon, de ironikus módon ez téged csak egyre inkább idegesített. Valami nem stimmelt a pasival, de hirtelen nem tudtad megfogalmazni, hogy mi. Aztán hirtelen valami lecsapta a biztosítékot.
- Mi a fene volt ez? - hallottad meg Bucky hangját.
- Beszéljünk az otthonáról! Nem Romániáról, pláne nem Brooklyn-ról. Nem. Hanem... Az igaziról. - a hangja már vészjósló volt. Muszáj volt kinézned, de alig láttál valamit. Sötét volt. De tudtad, ha te nem látod őt, akkor ő sem téged. Szóval halkan elindultál feléjük. Hirtelen elő vett egy elem lámpát, így láthattad, hogy egy könyvet kezd el lapozni. Vörös volt, és ha jól láttad egy fekete csillag volt az elején. - желание (zhelaniye). - kezdte egy orosz szóval. Milyen vágyakozásról hadovál?
- Ne! - rázta meg enyhén a fejét Bucky. Nem értetted hirtelen mi történik.
- ржавый (rzhavyy). - mondott egy újabb szót. Rozsdás... Hogy kapcsolódik ez ide?
- Állj! - mondta már remegő hangon Bucky. A feje hátra csuklott, az ajkai remegtek. Hirtelen eszedbe jutott az agymosása és a tél program. Mi van ha ez...
- семнадцать (semnadtsat') - tizenhét... Ez sem illett egyikhez sem. Egyre közelebb értél a hibbant férfihez.
- Állj! - kezdett már morogni Bucky.
Nem akartad megvárni mi lesz. Behúztál egyet a férfinek, akinek a kezéből ki is repült a könyv. Meg akart ütni, de gyorsabb voltál. Kirúgtad a lábát, majd földhöz vágtad. Az elemlámpát kicsavartad a kezéből, és minden további nélkül le is ütötted vele.
- Спокойной ночи! (Spokoynoy nochi!) - suttogtad az ájult férfinek, majd felálltál mellőle. Bucky még mindig zihált. Meg akartad nyugtatni.
- Ne gyere közelebb! - kiáltott rád, mire hátráltál egyet. Lenéztél és megláttad a könyvet. Óvatosan felvetted, majd a zsebedben kezdtél kutakodni. - Rakd azt le! - ordította kétségbeesetten.
- Hé, attól még, hogy tudok oroszul, nem fogom felolvasni! - pillantottál fel a férfire, majd elővetted az öngyújtódat. - Nézd! - kattintottad le a gombot, majd kinyitottad a könyvet. A lángot a lapokhoz emelted, amikre szinte egyszerre futott át a tűz. Egy kicsit hagytad, hogy égjen a kezedben, majd a földre dobtad és nézted ahogy ég.
- Miért csináltad ezt? - meredt remegve a könyv maradványaira.
- Mert senki sem érdemli azt, hogy félelemben éljen. - néztél fel rá átható tekintettel - Őszinte leszek. Fogalmam sincs hogy nyílik ez a szar, de megpróbállak kihozni. - sétáltad körbe a ketrecet. Találtál pár kapcsolót, szóval elkezdted kapcsolgatni mindent. Már kezdtél ideges lenni, szóval bele szúrtad a késedet. Ééés, mint tudjuk, a fém nagyon jól vezeti az áramot. - A rohadt életbe! - kiáltottál fel, amint a földre értél.
- Mi történt? - kérdezte halkan a férfi.
- Kissé megrázó élményben volt részem. - nyögted miközben elkezdtél feltápászkodni.
- Hé, azt hiszem fel tudom tolni ezt a valamit! - kiáltott ki hozzád, mire a plexi üveghez léptél. És valóban felállt a "székből".
- Oké, most próbáld meg kitörni az ajtót! - mentél a férfi jobb oldalára. Csupán három ütés kellett ahhoz, hogy lerepüljön az ajtó. Egy kicsit még mindig remegett, ahogy feléd sétált. Megált veled szemben kb. fél méterre. És csak nézett. Hosszú percekig más sem történt.
- Már azt hittem... Már azt hittem, hogy újra... - kezdte halkan akadozva. Megesett a szíved rajta. Olyan elveszettnek tűnt, hogy azt el sem lehet mondani.
- Bucky, nem irányíthat többé senki. - léptél egyet közelebb hozzá, majd óvatosan felé emelted a kezed. Láttad rajta, hogy még mindig fél. - Semmi baj Bucky. Vége van. - nyúltál óvatosan kissé borostás arcához. Lassan simítottad meg. Nem akartad, hogy tartson tőled. Szeretted volna megnyugtatni.
- Azt hittem elmentél. - hunyta le szemeit - A helyedben elmentem volna. Nem kellett volna foglalkoznod velem. Nem kellett volna megsemmisítened a könyvet, leütni a pasit, kiszabadítani engem...
- De megtettem. És tudod mit? Újra megtenném. - túrtál a hajába óvatosan.
- Egy gyilkost mentettél meg. - hajtotta le a fejét.
- Ezt te gondolod így. Én meg azt gondolom, hogy egy értékes embert mentettem meg. - simítottad meg újra az arcát. Most nem maradt mozdulatlan. A tenyeredbe hajtotta az arcát.
- Köszönöm... - mondta halkan. Ekkor lépteket hallottál. Gyorsan léptél el tőle.
- Majd akkor köszönd, ha nem halunk meg! - rántottad elő a pisztolyodat. Az ajtóra céloztál. Egy ideig csak zörgött a zár, aztán hirtelen kivágódott.
- Bucky! - ordította Steve a kezében maradt ajtóval.
- Nyugi van Stevei, mindenki él és virul. - forgattad meg szemedet - Legközelebb amúgy lehetnél egy fokkal megfontoltabb. Majdnem lelőttelek. - raktad el a fegyveredet.
- Te nem kimentél? - nézett rád nagy szemekkel Steve.
- Jesszus, nem azt mondtam, hogy segítek?! Tudj már megkülönbözetetni a szöszi cica babádtól! - fújtattál egyet.
- Hagyd már Sharon-t! Ő mondta meg hova kell jönnünk! - kelt a kis csajszi védelmére.
- Oh, igen? Akkor valószínűleg ő volt az is, aki kiütötte az áll dokit, felgyújtotta a könyvet, amivel irányították a barátodat, ja, és biztosan ő volt az is aki megrázatta magát az árammal csak azért, hogy ő ki tudjon jönni. - mutattál Bucky-ra - Oh, és természetesen ő mentette meg a seggedet Wisconsin-ban, Manhattan-ben, és Ohio-ban is. És ő tanított meg használni azt a szar telefont is ugye?! Mert ő ilyen kicseszett tökéletes! Ugye Steve?! - kiabáltad az arcába.
- T/N... Én...
- Te, olyan kurva könnyen tudsz ítélkezni anélkül, hogy tudnád a teljes történetet! Mert cseszettül nem tudod! Sosem kérdezted meg. Csak mindig engem állítasz be rossznak, és szegény törékeny Sharon-t kell istápolni. És miért?! Mert jól néz ki? Mert emlékeztet Peggy-re? Hát elmondom neked, hogy a családnevükön és a menükön kívül, nincs bennük semmi közös! Nem ismered őt Steve, rohadtul nem! De engem igen. Mindent tudsz rólam, mert a barátomnak tartottalak. Az állásomat, sőt az életemet kockáztattam érted, és a haverodért, de te még egy rohadt köszit sem tudsz kicsikarni magadból, hanem egyből Sharon-t kell ajnározni! Jó ideje semmi mást nem tudsz. És kezd ebből elegem lenni. - tártad szét a karjaidat.
- Sosem mondtad el, hogy honnan indult ez a viszály köztetek.
- Mert sosem kérdezted normálisan! Szerinted egy rohanó szituációba, ahol az arcomba vágod, hogy mi bajom van Sharon-nal, akkor fél perc alatt le tudom darálni? Mert szerinted ez ilye egyszerű? - néztél végig rajta sértetten. - Mióta megismerted, megváltoztál. Előtte fontosak voltak a barátaid. - mondtad, majd gúnyosan felnevettél - Áh, szóval én sosem voltam az! Jó tudni. - bólintottál keserűen.
- Én ilyet sosem mondtam. - lépett egyet közelebb hozzád.
- Van ami szavak nélkül is egyértelmű. - léptél hátra egyet, majd kikerülted és az ajtóhoz sétáltál. Már léptél volna ki, mikor vissza fordultál - Ja, és Bucky! Minden jót! - intettél a barna hajú férfinek, majd kilibbentél az ajtó helyén.
Habár Rogers nagyon is idegesített, valahogy Bucky megfogott. Nem érdekelt téged ki a haverja, hogy miket tett a múltjában. Az elkövetkező hétben csak ő járt a fejedben. Látni akartad mosolyogni, kíváncsi voltál a nevetésére, és el akartad tűntetni a fejéből azt a téveszmét, miszerint ő nem ér semmit. Segíteni akartál neki. És amit a fejedbe veszel, azt úgy ahogy van, meg is akarod valósítani.