Asshole! - Avagy nem könnyű az élet egy mostohabátyjal

Első fejezet

Hazudnék, ha azt mondanám vártam őt, persze izgultam, és kíváncsi is voltam, de ettől függetlenül nem akartam hogy ide jöjjön. Szinte semmit sem tudtam róla, csak a nevét. Damien Wright. A mostohabátyám.

– Bármikor megérkezhetnek! – ujjongott anyám.

Fogalmam sem volt miért örült ennyire, és ez idegesített.
Nem szóltam semmit, helyette bólintottam. A tény, hogy hamarosan egy újabb idegen fog velünk élni nem tetszett.
Sosem szerettem a változást, mindig a megszokott dolgokhoz ragaszkodtam. Anya úgy tartotta, hogy ez egy nagyon rossz tulajdonság, és szerinte a változatosság igenis jó dolog.

Elővettem egy szál cigarettát, megyújtottam és nagyot szívtam belőle.
Anya látta rajtam, hogy nem állok pozitívan ehhez az egészhez, ezért felém fordult.

– Kicsim, tudom hogy ez most nehéz neked, de kérlek légy megértő és kedves vele – nézett rám kérlelően.

– Ha ő is az lesz velem, akkor nem lesz gond – mondtam és újra számhoz emeltem a cigarettát. - De nem fogok kedvességet vagy bármi mást színlelni a kedvéért.

Nem szólt semmit. Látta, hogy nem tud meggyőzni. Bár a kapcsolatunk anyával nagyon szoros volt, nem vettem figyelembe mit kért.

Anyám és Carl csak pár hónapja ismerték egymást. Elég gyors tempóban haladt ez az egész köztük, de nem bántam. Örultem, hogy anya újra boldog. Őszintén Carlal, a mostohaapámmal nem volt semmi bajom. Nem játszotta túl az apa szerepet, vicces volt, és jól bánt anyával.

Inkább a fia érkezése idegesített. Nem tudtam mire számítsak, nem tudtam őt ez hogy érinti, és mit gondol erről az egeszről. Bár gondoltam ő sem repdeshetett az örömtől.

Elszívtam a cigim, de nem volt elég, úgyhogy elővettem egy újat. Meggyújtottam es mélyen beleszívtam, majd lassan kifújtam a füstöt. Anya nem szerette, ha bent cigizek, de ez cseppet sem érdekelt akkor. Azt is nehezen fogadta el, hogy dohányzom, és számtalanszor leakart beszélni róla, de sosem sikerült neki, mert túl makacs voltam. Még a gimi elején kezdtem el. Először csak bulikban, utána pedig egyre többször kívántam meg, és gyorsan rá is szoktam.

Az ajtót szuggeráltam, és abban reménykedtem, hogy Damien jó fej lesz. Pont akkor nyilt ki. Basszameg! Erre én nem vagyok felkészülve, nagyon nem - gondoltam magamban.

Carl lépett be először, utána pedig a fia. Nem mosolygott. Ugyan úgy idegességet fedeztem fel az arcán. Tehát jól tippeltem. Tényleg nem repdesett az örömtől. Viszont egyből feltűnt, hogy jól néz ki. Már akkor éreztem, hogy ez nem lesz így jó.

Mint ha a lába odaragadt volna a padlóhoz, nem lépett beljebb, csak ott állt es nézett. Összeszűkült szemekkel méregetett. Én sem cselekedtem másképp.

– Oh szia! – szaladt oda anyám hozzá, és megölelte. Carlt nem köszöntötte, mivel ma már találkoztunk vele, mielőtt elhozta volna a fiát, és a cuccaikat.

Damien erőltetett mosolyra húzta ajkait. Ami azt illeti elég telt és szép ajkait.

– Bella gyere és mutatkozz be! - szólt rám anya.

Elnyomtam a csikket, majd kelletlenül felálltam, és odamentem hozzá.

– Bella – mutatkoztam be röviden, és felé nyújtottam a kezem.

– Damien – hangja mély volt, és erős.

Fekete haja kócosan állt a fején, és a szemébe lógott pár kusza hajszál. Zöld szeme még mindig engem méregetett. Kíváncsi voltam ő vajon mit gondolhat rólam. Miközben kezet fogtunk, egy nagy tetoválást fedeztem fel az alkarján, és a nyakán is ékeskedett egy. Fekete pólójan keresztül is látszottak megfeszült izmai. Az illata az orromba mászott, igazi férfias illata volt.