Színpadi fellépés

  A színház nézőterében takarítottam. Igen, ez a munkám. Késő este beigazolódok a portán és felsöpröm a szemetet az ülések közt.

  Hogy mi a nevem? Jobb, ha nem tudod, úgyse érne semmit. Milyen idős vagyok? Magam is elfelejtettem az idő sodrását, csak a folyamatos változást látom a tükörképemen. Annyi a lényeg, hogy középiskolás koromban hátrahagytam mindent. 

  De többet ne is ejtsünk erről a témáról!

  Épp lehajoltam egy újabb elhasznált zsebkendőért, mikor hirtelen felkapcsolt egy reflektor. Rögtön oda kaptam a fejem. Talán véletlen - gondoltam, ahogy tekintetem eltévelyedett a színpad felé. Lesokkolt a látvány, az idő megállt. 

  Szinte megbabonázva lépcsőztem a magaslatra, ahol a színészek most nem mutattak be egy újabb alakítást a közönségnek. Egy ókori találmány álldogált középen, ami valószínűleg az előző bemutatott műben alkalmazhattak és itt hagyhattak. Tekintetemet le sem vettem a kötélről, aminek a vége hurokra volt kötve. Remegő kezekkel akasztottam a nyakamba a kis csodát, majd felálltam az odakészített székre. Ám nem rúgtam ki azonnal magam alól. Tétováztam.

  "-Már megint? - kérdezte halkan, miközben elfojtott sírástól remegő vállamra helyezi meleg tenyerét. - Sírd ki magad. Nem hagylak el." Nem, te nem hagytál el, én hagytalak ott magyarázat nélkül.

      - A franc essen bele - szitkozódtam halkan, leginkább fiatalkori önmagamnak, hiszen régen a problémák elől menekültem el: alkoholista szülők, ennek okán a folyamatos ordibálások és verések, az iskola csúfolások meg ugyanez a két következménye. Ennek ellenére, voltak mellettem emberek - habár kevesen is -, akik szerettek és mindvégig mellettem álltak. De ez már a múlt - mondja a belső hangom, mire összeszorítom ajkaim és megteszem.

    Nem érdekel, ha holnap reggel sikoltva találnak rá kihűlt holttestemre, az igazgató szitkozódik a kiszivárogható botrány miatt. Sem azokra a volt ismerősökre, akiknek a fülébe talán eljut a hír és sírva emlékeznek örömperceinkre.

  "-Rá se gondolj az öngyilkosságra! Ne menekülj, hisz meghalni könnyű, élni annál nehezebb, de ezért szép! Hányj fittyet a világnak!" Én nem tudok már küzdeni, inkább elmenekülök... Ismét. 

  Na, ehhez mit mondjak?

  Igen, egy rövid valami. Bár úgy érzem, elhamarkodtam az érzelmeit, valamelyest tetszik. Sok ember ütközik akadályba, ilyen az élet  Egyszerű, lényegre törő, de ígérjétek meg nekem, hogy OTTHON NEM PRÓBÁLJÁTOK KI!!!

  Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett, csillagozd, ha van hozzáfűznivalód, ott a kommentszekció.

  Na, csőváz!

2021. 08. 13.